Mennyit bír egy nyolchónapos?

Elég sokat. Még az olyan törpelábú is, mint Ardbeg.

Ezmiez?

Lovazni voltunk múlt héten barátnőmnél, (újra)ismerkedett a lókkal, az egyik megkergette ugyan, de nem hagyott benne patanyomot, lelkileg se. Bosszúból később feltettem a hátára a ragadozót, érezze csak a rettegést.

Kezdetnek sétálni mentünk, lovastul, kutyástul, saját lábilag. Konstatáltam, hogy nagy a sár, magas a fű, meredek az emelkedő, sok a bogáncs, egyszóval baromi fárasztó ez így bogármód mászkálva, úgyhogy a következő körben már csak a lovak dolgoztak. Jóval kényelmesebb… a kutyák őrültmód rohangáltak fel-alá közben, mennyi szag, történés, szabadság! (És kullancs.) Dorka kapacitását ismerem, ő bírja fél napon át akár, de a kicsi miatt elsőre egy órás körre mentünk. Alábecsültem a szőrmókot, a túra végére is töretlen maradt a lelkesedése, még extra kanyarokra is eltűnt a pataknál.

A főpróba sikerén felbuzdulva elcipeltem a törpejószágot a 20 km-es úttörővasút-túrára. Évek óta március 15-én és augusztus 19-én rendezik meg ezt a kirándulást, utóbbit éjszaka.

Öt éve egyszer már megcsináltam, Dorkával, emlékezetes volt, egyrészt mert két éjszakás műszak között nyomtam le a távot, másrészt meg Dorka szerzett nekem pár ősz tincset, amikor fejest ugrott az Erzsébet-kilátóról. Épp almát ettem – mindig elkunyerálja a csutkát – és végezvén felmutattam neki a maradékot: kéred? Ránézett, majd átvetette magát a mellvéden. (Máig nem értem, hogy jött ez neki.) Valószínűleg állatira meglepődött az ötméteres zuhanáson, ész nélkül rohantam le (utánaugrani nem mertem), minimum pár törött bordára, lábra számítva, de oltári mákja volt az akkori nyolchónaposnak, szőre szála se görbült. Csupán én lettem nagyhirtelen pár évvel idősebb.

A mostanira csak Ardi jött velem, Dorka pár napja (mikor lovazni voltunk) beszerzett egy nyakizom- és nyaki porckorongsérülést, valószínűleg az egyik kutyabandás eszetlenkedés közben.* Szóval kényszerpihenőn van, bár már feltűnően jól érzi magát, még nagyon is élénken emlékszem a saját kétségbeesett riadalmamra, mikor bármily érintésre fájdalmasan felvisított. A falkatagoknak érinteniük se kellett ehhez, elég volt megközelíteniük.

*Nem mindig volt egyértelmű épp ki hol és mit csinál a tíztagú ebfalkában, csak Ardira figyeltünk árgus szemekkel, mert időnként jó mókának találta megkergetni a csirkéket.

Ülünk a vonalon

Vissza a fősodorba; korán kellett indulnunk a kiskamasszal, 10-kor zárult a nevezés. Kivételesen villamossal mentünk, mert elég necces parkolóhelyet találni a Széchenyi-hegyi végállomásnál, na meg a cimborák is tömegközlekedtek. Mondjuk majdnem megszívtuk, mert a fogasnál zord ellenőr állta utunkat, mondván szájkosár nélkül sehova. Ardi szájkosárban, höhö. Szerintem a kaller is megingott kicsit, de mivel három kutya volt, ekkora kihágást azért mégse tűrhetett el, hiába nem volt a másik kettő sem véreb. Még jó, hogy az egyik gazdi kocsival jött a fogasig, átpasszoltam hozzájuk a shetlandit, fent találkoztunk újra.

Ő is szőrös, mégsem kutya

Kezdődik a tortúra. Nevezés, kirándulótömeg kerülgetése, frissen sülő kürtőskalácsnak ellenállás, indulás. Térképböngészés, útvonalleírás-silabizálás, ellenőrző ponton pecsételés. Kezdeti szakaszon autók elől félrehúzódás, Ardit kerítés túloldalán őrjöngő kutyáktól elvonszolás, szemetesben kotrásról letiltás. Kökörcsines rét meglelése, fotózás, sheltie kökörcsinevésének megelőzése. Napsütés. Ereszkedés, kaptatás, megizzadás. Egyre kevesebb napsütés. Szellő, szél, széllökés, viharos szél… aggódás, még sehol sem tartás, belehúzás, kezdődő lábfeltörés.

Egyetlen útravaló péksütinek már nyoma sincs, a szél egyre erősebb, fák között nem túl megnyugtató… bár tetőcserép legalább itt biztos nem esik a fejemre. Félúton vagyunk, összesen 800 m a szintkülönbség, érzetre mintha többször is megtennénk. Vízhólyagos lábujjakkal pláne olyan. Ardi se rohangál már annyira, marad a csapattal, de a szaglászás azért még megvan. Az összes ellenőrzőponton eltűnik a pihenő túratársak lába alatt morzsák után kutatva, pár helyen bográcsoznak, piknikeznek (amíg el nem viszi őket a szél), na ezektől elég macerás elvonszolni. Felporszívózza a fél erdőt, minden szervest és ehetőt megtalál, de nem zár ki egyéb lehetőségeket se. Cimborám korgó gyomorral irigykedik rá.

akkor és ott komoly értéket képviselt

Már “csak” 5-6 km van hátra (végtelen távolinak tűnik), amikor a víz is megjön; elébb szemerkél, majd rázendít tisztességesen. A hűvösvölgyi Nagyrétnél már szakad, induló sárfolyamokon csúszkálunk, persze a szél sem tágít. Próbáljuk óvni a pecsétgyűjtő lapot, nagy érték, erre adják a végén a meleg kaját, meg a visszautat az úttörő(tudom, gyermek! de utálom ezt a szót)vasúton. Utóbbi nem érint, gulyást, pörköltet, paprikás krumplit vizionálunk. Bármit, ami meleg. Az otthoni forró fürdőre, kupica pálinkára csak lopva merünk gondolni, utópia tán.

Bezuhanunk végre a célba, bár rendesen megfogyatkozott a csapat** , azért még mindig elég sokan állnak sorba az emléklapért, kitűzőért és persze a kései ebédért (rizseshús volt végül). Ardit az utolsó kilométeren kb. lucskos felmosórongyként vonszoltam végig, a várakozáshoz már karba vettem, eléggé lógott a feje. Kajálás alatt némileg felélénkült, de önző éhségem csak pár szem rizst hagyott neki.

**bárhol fel lehetett szállni a kisvonatra útközben, ha valakinek elege lett, sokan jöttek gyerekkel, láttam babakocsist is. Nem tűnt túl okos ötletnek a sziklás ösvényen vagy a talpfák mellett, szerintem ők is rájöttek. 

A hazautat végigaludta. Itthon Dorka persze totál kipihenten, farkcsóválva várta a sétát, picit beintettem neki, majd levonszoltam romjaimat egy kis körre. Ardi ki nem bírta volna, ha ez nélküle történik, de nagyjából abban a pillanatban ahogy felértünk, elájult.

A GPS szerint végül 26 km lett a 20-ból (bár később láttam, van benne egy mérési hiba, kb. 3 km-es), a nagyját elég vidáman bírta a kisállat és ami a legbosszantóbb, hogy még csak izomláza sincs.

Jó neki.

túra teljes / runkeeper

túra 1.rész

túra 2.rész