Canis Ludens

Kolesz, kutyákkal

Tényleg nagyon rendes húzás volt Ingridéktől, hogy felajánlották ezt az ideiglenes szálláshelyet, sokkal könnyebb volt innen kiadó házat keresni, mint Budapestről. A netet ugyan otthonról is fel tudtam túrni, de találat esetén nem mindegy, hogy 300 km-re vagyok vagy 30-ra, piszok hamar elkelnek a jobbak, mire megnézném, már le is vették. Pluszban jól jött, hogy Ingrid velem tartott tolmácsolni meg a jogi csapdákon eligazodni, példul az első tulaj akinek megfelelt volna a háza, ha nem is feltétlenül csaló volt, mindenesetre nagyon furcsán viselkedett, itt legalábbis nem szokás előre 2000 eurót magánszámlára utaltatni szerződés és kulcsátadás nélkül… futottam pár kört, mire találtam másvalakit, aki hajlandó akár 3-4 kutyát is beengedni, Graz környékén van és mindezt elérhető áron adja.

Szóval becuccoltam addig is a két kutyámmal meg pár doboznyi váltás ruhával Ingridék céges székhelyére, egy nagy ház alsó szintje a mienk, nappali, konyha, előszoba, fürdő, WC, mosókonyha, elég nagy, kb 70-80 négyzetméter, plusz terasz meg kert, menő, mi? Szerintem is. Bár sokszor 4 ember és 7 kutya (plusz vendégek) jut ekkora területre.

Itt lakom ugye én (meg néha KK), plusz két juhászkutya. Ingrid ugyan Bécsben él, de gyakran ő is itt alszik. Járulékos humánja Scott, ebzetileg meg két border collie mix és három képzés alatti labrador tartozik hozzá. Gyakran megjelenik Maria, alapító és tulaj, körülötte minimum 4 kutya kering (egy curly coated retriever és három uszkár), és időnként vendégeket is hoz; mozgás- és látássérülteket, kutyástul vagy anélkül.

Azt hiszem, a nyüzsi nem írja le kellőképpen az itteni alaphelyzetet. Teljesen mindegy, milyen a jelenlevő kutyák zöme, elég, ha egy ugatós van köztük (és nem csak egy van), aki ha valamit hallani vagy látni vél, akkor reaktívan felüvölt, a többi meg gondolkodás nélkül követi. Gőzük nincs, mire kell ordibálni, csak csinálják lelkesen, persze közben rohangálnak ajtótól ajtóig, hátha kiderül, honnan jön a tatársereg vagy a támadó cincérhorda.

Reagálnivaló márpedig akad bőven, normál napokon ugyan csak kétóránként megy el a ház előtt egy-egy autó (traktor), meg reggelente mókusok balhéznak a hátsókerti diófán, de most pont felújítják a szomszéd házat, munkások és járművek jönnek-mennek, folyamatos a kopácsolás, zsinatolás, remek ugatási téma mind. Amikor pedig Maria jön a kisbolygó-övezetként körülötte kavargó falkájával, na akkor tör ki igazán a világvége-sikoltozás, amit mi Ingriddel csak tetézni tudunk a vaktában szélnek eresztett “silence!”, “still!”, “kussoljmárazanyád!” csitításokkal.

Apropó vezényszavak. Amúgy is kavarog a fejemben a rozsdáját pergető német, az egyre folyékonyabb angol, meg persze a magyar, és végleg összezavarodok, ha gyorsan kell reagálni valamire. Szegény Ardi csak pillog, hogy mi a fene az a “komm!”, a németül képzett labira pedig Scott reccsen rá: “leave it!”, majd értetlenkedve nézi, hogy az amúgy remek tárgyeresztésű kutya vigyorogva elrohan a cipőjével.

Dorci és Ardi teljesen elemében érzi magát eme bolondokháza közepén, a vén belga lelkesen tereli a népet és szexbabának használ mindenkit, akit utolér, Ardi meg folyamatosan asszisztál a lincseléshez, csipog mint egy olajozatlan biciklilánc, ennél csak az gyanúsabb, amikor csöndben van. Olyankor lop. Imádja Ingridet, akinek minden zsebe tele jutifalattal, és ártatlan kisrókatekintettel az ölébe bújva csendben ki lehet fosztani, vagy a szobájába sunnyogva a levetett pulcsik, nadrágok zsebeit éri meg kikutatni. De a követés se rossz stratégia, mert általában nyitva felejtődik utána a kajásszoba ajtaja. A minap arra figyeltünk fel, hogy az összes kutya gyanakvó-fenyegetőn morog valamire az előszobában, Ardi meg nincs sehol. Kimentem hozzájuk, és elsőre én is frászt kaptam a faltól-falig támolygó amorf, zörgő izé láttán, aztán esett le, hogy a kis pelyhes geci feje beszorult egy ellopott jutifalatos zacskóba, azt nyalja lelkesen belülről menet közben.

https://canisludens.com/wp-content/uploads/2020/11/IMG_9556.mov

Tegyük hozzá az audiális lövészárok-hadviseléshez a folyamatos jövés-menésben keletkező szőr-, nyál-, és sármennyiséget. Scott meg én vagyunk a hisztis picsák, naponta felporszívózunk, de minek. 10 percig ha látszik, aztán újra az entrópia veszi át a terepet. Volt pár nap, amikor egyedül voltam itthon, lelkesen kitakarítottam mindent, ajtók mancsnyomtalanítása, odaszáradt nemtudommik eltávolítása, vízkőlevakarás, ilyesmik, hát… még egyszer nem követem el ezt a hibát, komolyan nem is tudom, mit gondoltam, hogy majd a kutyák tiszteletben tartják egy percig is, vagy mi?!

A saját szobámat próbálom viszonylag tisztán és idegenkutya-mentesen tartani, Ardinak lábmosás minden csatak séta után, meg mindkettőnek kefélkedés, már egészen megszokták. Dorkának ugyan felesleges, annyira bejön neki a koleszlét, hogy nem nagyon alszik velem, tüntetőn a nappaliban hál valamelyik agyonrágott-nyálzott-szőrözött-sározott hencsergőn. Annál inkább jönnének az ortopédiai, memóriahabos ágyikójába a labik, de azokat meg én rugdalom ki, mert az egyik horkol, a másik fingik, meg különben is legalább éjszaka legyen egy kis privátszférám, na.

Bármennyire is kedvesek Ingridék, meg szórakoztató ez a multikulti kutyás kommuna, azért egy-két hét elteltével erősen motivált voltam saját lak felkutatására, bármilyen sárfesz eszeket és umlautokat okádó germán sárkánnyal is kell megküzdenem érte. Ilyen helyes kis falragaszokat csináltam, amiket helyi albérletkereső fészbúk-oldalakon is szétszórtam:

Még két hét, mire költözhetek. Igaz, bútorom egy deka sincs, és a covid miatt két-három hónapra szállítanak csak a webes áruházak. De még ez se tud elrettenteni az átcuccolástól, majd alszom labrador-derékaljon és shelti-kispárnán, Dorci meg sző fingból takarót.

Most megyek hunyni egy keveset a jól belakott vendégágyon, mert jön haza Ingrid hajnalban Németországból három uszkárkölyökkel, most írt:

woof woof woofers at 2 am

Exit mobile version