Do as I do

Még a tavalyi Kutyaetológia konferencián rácuppantam egy új tanítási módszerre, ami igazából annyira nem is új, mert Csányi prof és a többiek már évekkel ezelőtt kísérletezgettek vele, Mányik Ricsi mozgássérült-segítő tervuját, Filipet használva alanyként.

 

A konferencia után pár nappal szerveztek egy külön szemináriumot, mert nem csak én jöttem lázba a témától; az előadást Claudia Fugazza tartotta, aki Szociális tanulás és imitáció kutyáknál címmel a tanszéken írta doktoriját. Tök jó volt, meg érdekes, de igazából a módszer hogyanjáról sok minden nem derült ki, csak a tanszéken folyó kísérletek eredményeiről. Hogy például bizonyos feladatok tanítására mennyivel hatékonyabb, mint a formálás. Másokéra meg nem az, sőt van, amire teljesen alkalmatlan. Tetszett, hogy nem kezdték el az új módszert rögtön überallesezni meg isteníteni, hanem objektívan felmérték, mire jó és miért. Hideg tudós-fejjel, semmi bulvár, csak a tények.

Viszont a tényekből nem tudtam meg, hogy is kéne nekifogni ennek az egésznek, holott egyre inkább szerettem volna kipróbálni, fúú, tök jó, mennyi lehetőség, na de mi van, ha elrontom? Ha valamit már az elején rosszul tanítok és aztán szívhatok heteket a kigyomlálásával? Kergettem az Etológiásokat, hogy mikor lesz szeminárium, kapható-e a könyv náluk, legalább angolul? Lelkesedtek ők is, de egyelőre kicsit káoszosnak tűnt a közeljövő. Rendelhettem volna könyvet meg DVD-t persze Claudia honlapjáról, helyette inkább megkerestem Ricsit.

Nagyon jó tippeket adott, elmondta az alapokat, amivel végre nekikezdhettem Ardi okosításának. Rém gyorsan tanult a kis bolyhos – mint mindig -, ezért hamar eljött az a pont is, ahol muszáj volt megtorpannunk. Már megint a hogyan tovább…

Leültünk egy időre. Olyan négy-öt hónapra, nem is gyakoroltunk ezalatt, mert nem akartam, hogy azért ne tudjunk továbblépni, mert ugyanazt a két-három feladatot vésem a kutyába a folyamatos ismételgetéssel. A működési elvet csak kapisgáltam, de nem értettem igazán, így meg elég nehéz.

Aztán végre sikerült összeszerveződnie a szemináriumnak – ahogy Claudia turnénaptárát elnéztem, nem lehetett egyszerű – , és letisztult pár dolog. Például hogy miért kell előzményként három olyan viselkedést megtanítani a kutyának, amit kéz- és testjel nélkül, kizárólag vokális utasításra végre tud hajtani. Hogy mi az a funkcionális imitáció. Hogy ez a módszer nem egy konkrét parancsot, hanem egy szabályrendszert tanít a kutyának. És hogy a Tanszéknek milyen további tervei vannak ezzel az egésszel…

Ardbegnek alapvetően bejött a dolog, volt csomó kaja, lehetett ugatni rengeteget (nem lettünk népszerűek), és talán valamit tanult is. Első nap rém ügyes volt, azonnal előjött a hónapokkal korábbi gyakorlás eredménye, utána egy kicsit bekövült, nem nagyon tudtunk továbblépni, mert full rápörgött az addigi sikeres akciókra, az üvöltözésre meg a jutifalatokra. Aztán meg elfáradt. Igaz, a második napra mindenki, nem csak a kutyák, a gazdáik is. Sűrű volt ez a két nap, infómennyiségben és gyakorlásban is, de nem lett volna sok értelme két hétvégére széthúzni.

Lesz viszont folytatás, közös gyakorlások formájában és újabb hétvégi szeánszéban (októberre tervezik), indulnak az ezzel kapcsolatos tanszéki tesztek, és novemberre egy vizsgalehetőséget is belengettek. Izgi lesz. Csínján gyakorolunk egyelőre, mondjuk azt mondják, nem is jó túl sűrűn csinálni, ha eszembe jut valami vicces, azt azért kipróbálom a rókafival. Ma például hirtelen ötlettől vezérelve hemperegtem egyet a fűben, semmi különösebbet nem remélve kiadtam a “csináld!” parancsot, aztán elhűlve szemléltem, ahogy Ardi átfordul a hátán. Másodszorra ugyan nem ismételte meg, de én ettől az egytől is elaléltam, pláne, hogy mindez agilitys, ugrálós, nyüzsgős, Shianne-s környezetben történt.

És hogy milyen feladatokkal érdemes kezdeni? Egyszerű; olyannal, amit könnyen meg tudunk mutatni, a kutya pedig le tud utánozni. Forgás. Bólya megkerülése. Palack feldöntése. Fellépés egy sámlira. Bólya megérintése. Fekvés (ez mondjuk szerintem nem annyira az egyszerű kategória). Integetés.

Volt, aki ugatással próbálkozott, a kutya először nézett bután, hogy most akkor gazdi megkattant, dühös, vagy röhög, vagy mi van (egyáltalán: vajon meg tudja különböztetni a beszédet az ugatás-utánzástól?!), de végül példásan kaffantott párat. A hátrálás is nehéz eset, de megoldották. Ardi a fekvésnek kinevezett földrekuporodásomat nem tudta sehogyan sem értelmezni, az égegyvilágon mindent felajánlott helyette, fekvést csak véletlenszerűen, szóval ezen még dolgoznunk kell.

De jó buli lesz az is.