Do not pet

Van egy kölyökkutyánk. Elég helyeske, bolyhos is meg minden. Más szóval a cukiságfaktora az egekbe hág.

Valamennyire fel voltunk készülve a várható reakciókra. Azt hittük. De ERRE nem számítottunk.

Addig volt jó, amíg táskában hordoztuk, mert többnyire nem vették észre, hogy a tatyóból kilóg egy fej. Mióta viszont önjáróvá vált (ráadásul a szivárványszín póráz is messziről felhívja rá a figyelmet – a sötétkéket elhagytuk), láttán a férfiak 50, a nők 80, a gyerekek 98,27%-a ultrahangú litániába kezd, mondván: jajjdeédes, istenemdecuki ezenkívül ugyemegsimogathatom ?

Na, ez az. Nem ba…, nem simogathatod meg. Nem plüssállat, akármennyire is annak néz ki, hanem élőlény. Én se akarom a gyerekedet, férjedet, téged megsimogatni csak azért, mert helyes / aranyos / jóképű / szép bunda van rajta. Pláne ölembe kapni, megtutujgatni. Hogy fel lennél háborodva, nem?!

És húzza oda a gyereket, hogy nézzed, kiskutya. Persze, otthonra nem kéne, mert bepisil, szétrág, szőrhullat, gondozni kell és amúgy is büdös. A gyerek viszont állandóan nyaggat érte, hát itt van, lehet simogatni. Nem lehet?… micsoda bunkó! Pedig a kutyák imádják*, ha simogatják őket!

*Zsófi városi legenda-gyűjtése

Nem, nem imádják. Legalábbis nem akárkitől, nem akárhogyan. És ezt jelzik is, de az emberek leszarják. Sajnos még a kutyások között is igen kevés az, aki egyáltalán figyel a kutya testbeszédére, még kevesebb veszi a fáradtságot, hogy értelmezze azt. Hátrál, behúzza a farkát, kapkodja a fejét, lesunyja füleit? Nem baj, juszt is megsimogatom, hiszen az neki jó! És szigorúan felülről, a feje tetejét, ott nem tud harapni. (De tud.) Hogy ezzel alárendelt helyzetbe kényszerítem, tarkón-ragadást mímelek?… aztán ha az idegesebbje vicsorít, netán odakap, jön a szigorú ítélet: sunyi dög, miért nincs rajta szájkosár, ilyen tépte szét egy szegény gyermek karját, olvastam a blikkben.

Én meg nem állhatok neki ötvenméterenként alapszintű kutyaértést tanítani, tehát letiltom a simogatást. Tartozom ennyivel a kutyámnak; valahogy az ő jólléte nekem fontosabb, mint az egyszeri járókelőé. És ha ezért tapló vagyok, ám legyen.

Tegnap elkövettem azt a hibát, hogy felmentem Ardival a Gellért-hegyre piknikidőben: tele volt kisgyerekes családokkal a napsütötte hegyoldal. Hamar úgy éreztem magam, mintha kisállat-taperolóban lennék. De amit elbír egy képzett terápiás kutya vagy egy kameruni törpekecske, az nem való hétköznapi ebnek, pláne ha 11 hetes.

Amikor látszott, hogy a finom, non-verbális utalások lepattannak, szóltam, hogy harap. A családfő rémülten hátrahőkölt: a nagy? nem, mondom, nem a nagy. Hatalmas döbbenet következett, hogy igen, a kicsi tud harapni, sőt szeret is. Zabszem-hegyes tejfogakkal és varrógéptempóban. Láttam a rosszallást a szülők szemében, borzasztó, milyen veszélyek leselkednek kicsi kincsükre pelyhes bundában.

Pár méterrel arrébb egész csapat támadt vinnyogva a kölyökállatra, aki rémülten hátrált egy pad alá, sebaj, a kölyökhumánok készek voltak utánanyomulni. Szétcsaptam köztük és nem érdekelt, mit szólnak a szülők, akik mellesleg fogalmam nincs, honnan nem figyeltek sarjaikra.

Arra akarok-e kilyukadni, hogy senki ne nyúljon az én drágaszép állatkámhoz? ** Nem erről van szó. Bőven találkozik mindenféle emberrel, akikkel ismerkedhet, játszhat, simiztetheti magát, rághatja őket. De nem hiszem, hogy azért, hogy jó fejnek tűnjek egy vadidegen szemében, ki kell tennem őt felesleges stressznek. Aminek a későbbi következményeivel persze én szívok.

**Aki amúgy KK drágaszép állatkája persze, csak akkor nem, ha hajnalban le kell rohanni vele pisilni .***

*** Legalább kétszer lementem vele – KK

This entry was posted in agresszió, sheltie, stressz, szocializáció, testbeszéd. Bookmark the permalink.

3 Responses to Do not pet

  1. Felfedező says:

    Ismerős…ráadásul mikor Chilinek elkezdett egyenesedni a füle, persze mindenki ott tépázta, először csak szóltam már jó előre h a fején NE, na akkor magyarázkodni is kellett hogy “má mé ne?!” aztán juszt is a fülét basztatták. Úgyhogy én is átszoktam a “harap!” megelőzésre…. mellesleg Chili nem is szereti ha idegenek simizik.

  2. Vakond says:

    Ettől a leírástól kész voltam! 😀 Ezt a kabaréba illő jelenetet úgy megnéztem volna! Egy hétig csak ezen röhögtem volna, mikor a döbbent csendet felváltja a magabiztos tanácstalanság.
    -A kicsi tud harapni?
    -Nemcsak tud, szeret is! 😀

  3. Ági Ági says:

    Kedves Mindenki,
    letiltottam a kommentelési lehetőséget ennél a posztnál, mert nagyon jöttek rá a spamek. Véleményt nyilvánítani a Kapcsolat alatt szereplő címen továbbra is lehet, kézzel kiteszem.