Van egy kedvenc helyünk, mondjuk ki: kocsmánk. Semmi fakszni, semmi extra, ez a neve is. Pedig azért van benne némi különlegesség, mert az egykori Bartók mozi helyén leledzik, és a tulajok megőrizték a moziból, amit lehetett: a büfépultot, az eredeti padlóburkolatot, és jó pár moziszéket, azt a régi, vastagra kárpitozott, lebillenős, kosztűrő kakibarna fajtát. Benne még a 90-es végéről származó popcorndarabokkal, legalábbis Ardi mindannyiszor izgatottan porszívózza végig a székek közét némi ehető morzsa után kutatva.
Merthogy persze kutyabarát a hely, annyira, hogy szerintem hamarabb küldenék el a kutyák ellen berzenkedő vendéget, mint a kutyát. Szóval Dorkáék is törzsvendégnek számítanak, bár ők csak vizet és néha almadarabkákat fogyasztanak, nem jófajta búzasört, mint mi.
Ahogy jobban belegondolok, mégis tele van extrákkal a hely, persze lehet, hogy csak nekünk; első számú extra, hogy közel van, mintegy 5 perc sétányira, második a fent említett búzasör, de az uborkás limonádé szintén elég nyami, aztán még nekem marhára tetszenek az alapkaják – párfajta hamburger, tészta, saláta, wrap – is, de a hetente változó extra menü mindig rejt valami ínyencséget. A hely hangulata is nagyon bejön, egyszerre tágas és zegzugos, nagyon ’80-as évekbeli (főleg a kiállított walkmaneknek, szalagos magnóknak, archaikus kvarcjátékoknak köszönhetően) és modern. Biztos sokat hozzátesz a barátságos enteriőrhöz, hogy nem csak a kutyáinkat köszöntik név szerint, hanem már minket is, bár érezhetően nekik jobban örülnek azért, pedig elég pofátlanban adja elő a két jószág, Ardi például ott unt rá annyira jogai korlátozására, hogy a pórázt elrágva indult felfedezőútra a konyha felé, Dorka pedig többnyire jókutyaként viselkedik ugyan, de azért néha bekirándul a bárpult mögé megérdeklődni, nincs-e maradék alma. Vagy valami.
Szóval eléggé sztárolva vannak. Még sextrás fotók is készültek róluk. Nem kis feladat mesterséges világításban hajnali órán fekete kutyát fotózni, de azért mégis sikerült valamit alkotni.
