Segítő vagy terápiás?

Na tegyünk egy kicsit rendet itt a fogalmak között, ki kicsoda, meg hogy melyik kutyától mi várható el és mi nem. Kiváltó esemény: a buszon elhangzó kérdésre – miszerint szabad-e simogatni a vakvezetőmet – adott nemleges válasz után ősanya lazán ráengedte a fekvő kutya fejére játékos kisdedét, mire én azonnal kiestem a vakszerepből, és némi torokköszörülés után, napszemcsimet feltolva meglehetős komolysággal tájékoztattam anyukát, hogy ez a kutya nincs kiképezve arra, hogy tűrje, hogy az orrába meg a szájába piszkáljanak, és ez ugyan nem fog semmit se csinálni, de talán más kutya igen. Őszinte hökkenetemre nagyon, nagyon mélyen lesújtó és elítélő pillantást kaptam, pedig lehet, hogy egy jövőbeli kutyatámadástól mentettem meg gyerMekét, mindegy, szívesen.

Pluszban nemrég keresett meg ismerős ismerőse, hogy a gyereke kutyát akar, és valaki azt javasolta neki, hogy megbízhatatlan menhelyi helyett szerezzenek inkább terápiás kutyát (vegyenek a piacon vagy mittudomén hogy gondolta), na és itt kicsit letettem a hajamat.

Legyen egy kis száraz jog az elején a hardkór rajongóknak itt, de én azért kifejteném közérthetőbben, ha nem baj.

Szóval vegyük elébb a terápiás kutyákat, ők vannak többen. A segítőkutyák nagy halmazához tartoznak, de ők azok, akik alapvetően nem a saját gazdájuknak segítenek, hanem másoknak. A kutya-gazda páros tehát különböző intézményekbe – iskola, óvoda, rehab létesítmények, öregek otthona, stb – jár, és szakfelügyelet mellett mindenféle gyógypedagógiai vagy szociális foglalkozásban vesznek aktívan részt.

Terápiás kutya elvileg lehet bármilyen házikedvencből, de persze a kétfokozatú vizsgán azért sokról bebizonyosodik, hogy mégsem alkalmas rá, vagy csak simán nem boldog tőle. Vizsgára felkészítésük regisztrált habilitációs kutyakiképző iránymutatása mellett a gazda által megoldható, sem időben, sem pénzben nem horribilis. A későbbi közös munkájuk rengeteget finomít még rajta, így válik igazán egyedi értékké. Alapvetően békés, emberszerető, csomót-lehet-rá-kötni típus a legtöbb terápiás, de persze akad olyan züzüegér bordercollie is, aki rettentően élvezi. Viszont ő sem bármikor és mindenhol, hanem megfelelő lelki felkészítés (“bekapcsolás”) után, adott helyen, adott körülmények között. És még így is piszkosul el tudnak fáradni.

Pop, az ultimate border

Összefoglalva a terápiás kutya

  • a gazdájával (felvezetőjével) jár másoknak segíteni intézményi keretek között
  • egy-két órát dolgozik naponta vagy kétnaponta vagy még ritkábban, de az nagyon intenzív
  • tulajdonjoga többnyire az őt felvezetőé
  • a tömegközlekedésben is segítőkutyának számít, ergo ingyenesen szállítható, szájkosár nélkül
  • munka közben kendőt/hámot visel, rajta a kiképző szervezet logójával
  • nem mehet be ő se olyan helyekre, ahonnan a kutyák ki vannak tiltva, kivéve azon intézmények (kórház, iskola, fejlesztőközpont, stb.), ahol dolgozik
  • csak a vele együtt vizsgázott gazdájával és foglalkozásvezetővel (gyógypedagógus, pszichológus, gyógytornász, stb) együtt dolgozhat
  • gazdájával együtt vizsgát kell tennie.

Ezzel szemben a többi segítőkutya (aki nem terápiás, vagy nem csak az) a klasszikus vakvezető, mozgássérült-segítő és hasonszőrű szerepekben látható, ők a saját gazdájuknak segítenek – aki viszont paradox módon többnyire nem a tulajdonosuk. Hogy is van ez?…

Egy ilyen célzott segítőkutya munkára való alkalmassága lehet, hogy csak a kutya egyéves kora körül derül ki, addig is etetni, gondozni, tartani kell az állatkát. (Plusz bekerülési ár, akár saját tenyésztés, akár vásárolt. Menhelyi itt nem nagyon jön szóba, ismerni kell a felmenőket.) Erre jön még a képzés költsége (szakirányú végzettséggel rendelkező, regisztrált kiképző végezheti, hiszen akár emberélet múlhat a kutya felkészültségén) tehát másfél-két éves korára beleölt a kiképző szervezet akár több millió forintot a jószágba. Így persze, hogy nem szívesen adja át a tulajdonjogot, mert legott felvirágozna az értékes kutyák feketekereskedelme.

Habitusra nagyon különbözőek lehetnek, más típus alkalmas vakvezetőnek, más személyi segítőnek. Alapvetően egy konkrét humánra kell rácuppanniuk – a gazdájukra, és bár alapvetően barátságos és emberbarát ebek ők is, nekik az nincs benne a munkaköri leírásukban, hogy rohamszerűen támadó vadidegenek szeretetrohamait kell állniuk.

Szóval a vakvezető / mozgássérültet segítő / hangjelző / rohamjelző / személyi segítő kutya

  • a gazdájának segít a mindennapokban
  • 0-24-ben szolgálatban van, helyzettől függő változó intenzitással
  • tulajdonjoga általában az őt kiképző szervezeté
  • tömegközlekedése ingyenes (gazdájával vagy kiképzőjével), és szájkosarat nem kell viselnie
  • kendőt vagy hámot viszont neki is hordania kell munka közben (kiképző szervezet logója van ezen is)
  • oda is bemehet, ahonnan más kutyák ki vannak tiltva, kivéve műtő, csecsemő- és intenzív osztály
  • gazdájával együtt értelmezhető a jelenléte
  • gazdájával együtt vizsgázik ő is.
Az egyik belenőtt a feladatba, a másik sose fog

Remélem, sikerült legalább nagyjából érzékeltetnem a különbséget, és most már jobban világít, hogy akármilyen cuki és okos meg egyemaszívét és ráadásul tudod, hogy ezek jóindulatú, emberszerető és képzett kutyák, de

AKKOR SE BASZTASD.

This entry was posted in kiképzés, munkakutya, segítőkutya, terápiás, vakvezetők, vizsga. Bookmark the permalink.

Comments are closed.