Na, ez én vagyok. Az osztrák ügyészség szerint legalábbis. Meg az újság is megírta.
Ugyanis amikor a nálam levő labi szuka már hatvanhetedszer ásta fel ugyanott a kertet, hogy az adott ponton lelt földet és füvet jóízűen belakmározza, majd fél óra múlva ugyanolyan jóízűen kihányja, és erről nem lehetett lebeszélni se könyörgéssel, se ráijesztéssel, se pórázrántással, se altatódalt zümmögve, akkor igen, elborult az agyam, megragadtam a makacs jószágot, felemeltem és kicsit belepasszíroztam a csemegézés helyén a talajba.
Kedves szomszédom pedig mindezt levideózta, majd szaladt a rendőrségre. Akik pár óra múlva ki is jöttek, kifaggattak, megszemlélték a bolondul ugrabugráló kutyát, meg a másikat, megállapították, hogy kutya bajuk, félelmet felém nem mutatnak, jól vannak tartva, egészségesek és vidámak.
Ettől függetlenül az eljárás megindult, pár nap múlva állatvédelmisek is jöttek, szemlélődtek, faggatóztak. Majd bíróságra küldték az egész paksamétányi anyagot, nem kis megrökönyödésemre. Oké, nem mondom, hogy helyesen jártam el, tényleg túlreagáltam a dolgot, rondán is nézett ki, na de egy megbírságolás és figyelmeztetés helyett rögtön bíróság? Rökönyömben osztozott a helyi kutyasuli is, szerintük is túllihegés esete forog fenn. Őket is felnyomták már párszor, mert például az egyszeri járókelő a kerítésen betekintve nem vette jó néven, hogy az éppen összeverekedő kutyák közül a balhégenerátort a grabancánál fogva kiemelik. Ő is állatkínzást kiabált legott.
Csak azt nem értem, szerinte mi lett volna a megoldás? Hagyni a kutyákat addig verekedni, míg az egyik ott nem marad? Az én esetemben pedig ráhagyni a labira a dolgot, míg mérget nem eszik, vagy munka közben életveszélybe nem sodorja a gazdáját a fékezetlen zabálási mániától hajtva?
Forró a talaj itt Ausztriában mostanában a kutyázás körül, épp most készülnek legmagasabb szintről betiltatni az őrző-védő munkát, szintén állatkínzásként aposztrofálva a sportot. Nyilván összetett a probléma, mert felmerül például a kérdés, hogy jó dolog-e civil gazda civil kutyájának mondioringot tanítani, illetve az egyes kiképzők mennyire veszik figyelembe az adott kutya terhelhetőségét, vannak hibák, persze. De az egészet eltöröltetni kábé olyan, mintha a kocsmai verekedések miatt betiltanánk az ökölvívást. Csak az nem esik le a szépelgő állatkedvelőknek, hogy a kutya természetes késztetéseit kontroll alá vonva egyrészt pont hogy megzabolázzuk a sárkányt ahelyett, hogy szabadon eresztenénk, másrészt jóval nagyobb szabadságot biztosíthatunk így a kutyának, mert sokkal megbízhatóbb lesz mindenféle környezetben, városban, vadonban egyaránt.
És igen, ez azzal jár, hogy gátlásokat is építünk a kutyába, amit nem mindig lehet szép szóval. Van, amikor egymintás tanulás kell akár. Mert nagyon nem mindegy, hogy a kutya a gazdája első szavára ereszt-e, hogy az agilityverseny döntőjében elcsábítja-e a hívogató kúszóbemenet, hogy terelés közben mennyire rágja meg a birkát, vagy hogy a vakvezető lerángatja-e az úttestre a gazdáját egy csábos falat vagy rég nem látott ismerős miatt.
Sajnos itt is azok kezében a döntés joga, illetve azok alkotják a zajos közvéleményt, akik kábé moziban látnak kutyát, miszerint a kutya kicsi szőrös emberkeként viselkedik: érti, bármit mondanak neki, tisztán-higiénikusan kutyatápot eszik csini tálkából, semmi kaka, hányás vagy szemét. Nem akar vadászni, terelni, őrizni, döglött halba fetrengeni, nem kell a természetes vágyait , késztetéseit tudatos és erős kontroll alatt tartani, mert anélkül sem történik semmi baj, nem támadja meg a bicikliseket vagy a furcsán mozgó embereket… illetve azt hiszik, a dagadtra hizlalt Fifike boldog a kanapén fetrengve, séta helyett pelenkára pisiltetve, fajtársak közé soha nem engedve.
Akik pedig hóban, fagyban, orkánszerű szélben, sárban, 40 fokban kutyákkal foglalkoznak, 100+ kutya megy át a kezük alatt, vagy akár “csak” a sajátjukkal jutnak el bármely sportban professzionális szintre, sokat tesznek a kutyájuk jólétéért, hogy természetes hajlamai, mozgásigénye ki legyen elégítve… nos, ők az abuzálók, akik dolgozni kényszerítik szegény kutyákat.
Mert az ítélkezők kis fingszagú világában a munka egy utálatos, nyögős dolog, muszáj megtenni, hogy legyen kenyér meg lapostévé, azt viszont elképzelni sem tudják, hogy valaki rajonghatja a munkáját. Inkább saját antropomorf, nyomorú elképzeléseiket kényszerítenék rá a kutyákra, heveréssz a kanapén egész nap és tömjed a nasit, jó lesz az neked.
Tipikus példa erre a vakvezetőzés is, atyaég, hányan sajnálgatták nekem is munka közben az adott ebet, hogy jajj szegény, milyen szomorúan néz, mert azt látják, hogy – labrador lévén – lefittyed kicsit a szemhéja, ergo bánatos. A fenn hordott farok, peckes járás, folyamatos vigyor, feszült figyelem, na, az nem jön le. Írtam erről már itt, nem ismételném.
Rossz irányba mennek a dolgok, sok kutyásban felmerült, hogy vajon az őrző-védő után mi lesz a következő? Canicross, flyball, agility? Hisz sérülések, rossz módszerek, félreismerések ott is történnek. De hogy ez az állatkínzás, az ingerszegény környezetben tartás, helytelen etetés, érzelmi-értelmi-fizikai elhanyagolás pedig nem az… nagyon beteg.
Betegít kutyát, kutyást. És nem látom a gyógymódot.
