Már megint csak a hupákolás

(De legalább kimentünk a pusztába.)

Vagyis elutaztunk messze, messze, határszélre, zöldbe, rétre, madárfüttybe. Volt fürcsi a kiáradt patakban, felszálló gólyától nadrágba rettenés, cicázás, Kalózkutyával szerelembe esés, kuvaszoid újkutyával ismerkedés, lóterelés; részemről némi próbálkozás lovastúrára, de elég nehéz úgy haladni, hogy konkrétan a ló szájáig ér a fű. Kutyákat nem is vittük, mert eltévedtek volna.

Kutyaszempontból kánaán volt ez a három és fél nap, rohangálás, nagy zabálások, haverok, cicák, csirkék (róluk le vannak tiltva, bármily kegyetlenség is ez), kirándulások.

Gazdi-, illetve inkább kiképzési szemszögből enyhébb fokozatú katasztrófa: nulla nevelés, agyatlan száguldozás, többi kutya folyamatos abuzálása (főleg szegény Kalóz volt kénytelen elviselni egyszerre három szuka és két kan követelőző szerelmét), korlátlan lósz*rzabálás a legelőn, leeső pluszfalatok a konyhában, mocsárszagú bundák, és ha nem lenne lenyírva a sheltie, még bogánccsal is tele volna. Volt pár kullancs is, szerencsére még mászás közben likvidálva.

Igaz, hogy most újra gatyába kell rázni az ebeket meg kicsit odalépni a fegyelemnek, de minden ilyen kiruccanás után legalább egy napig csend van.

Pláne ha becsukom az ablakot. Náluk lassabban állok vissza a sárgarigó-trilláról a forgalomzajra.