Elvadult a helyzet

Helyreigazítás

 

*wikipédia: (…) szintén vadásznak nevezik a vadakat kikapcsolódásból, szórakozásból kilövő azon civil személyt is, aki rendelkezik hivatalos vadászengedéllyel – a poszt elsősorban róluk szól, nem a tényleges, átgondolt, szakértő vadgazdálkodást végzőkről.

Ez volt az egyik lábjegyzete hurrikánt kavaró előző posztomnak, sokan nem jutottak el idáig, vagy annyira felhúzták magukat a végére, mint én az írásakor.

Úgy érzem, meg kell követnem a vadgazdákat. Heves felindulásomban nem húztam egyértelmű határvonalat köztük és a hobbivadászok között. Minden olyan érintettől tehát elnézést kérek, aki a vadállomány egészségét, fenntartható méretét szem előtt tartva végez észszerű, józan, átgondolt, felelős populációszabályozást, erdőgazdálkodókkal és természetvédelmi mérnökökkel egyeztetve.

Viszont továbbra is úgy vélem, valami nagyon nagy baj van az állománykezeléssel, ha hajtóvadászatot kell kiírni több kerületben. Nagyon remélem, a tájékoztatás nem merül ki a honlapon közzétett felhívásban, hanem a helyszínen sem éri kellemetlen meglepetés azt, aki nem tudott róla/ nem telefonált, vagy hiába.

Amúgy meg nem győzöm eleget hangoztatni: akinek nem inge, ne ráncigálja magára.

Számítottam rá, hogy lesznek sokan, akinek nem tetszik. Azt viszont nem értem, hogy mitől ilyen frusztrált az, aki gyűlölködve, személyeskedve kommentel, hiszen nála a jog, a fegyver, az összetartó vadásztársadalom. Mibe tenyereltem bele, mitől félnek ennyire?… Akárhogy is ordibál egy blogger, nem fog törvénymódosítást, élmény-vadászati tilalmat, túrázó-forradalmat elérni. A kutyások, kirándulók csak megtűrtek erdőn-mezőn, szétforgácsoltak, megosztott erejűek, hőbörgésük pont a tehetetlenségükből ered. Hisz ha kiabálnak, felháborodnak, csak képenröhögik, lesajnálón grinpíszesezik, fenyegetik őket. Jönnek az arrogáns hülyevagyhozzával, a vadgazdálkodás köpenye alá bújással, az eltereléssel; a haszon- és húsállatok nyomorával, a felelőtlen kutyatartással, az elszaporodó ragadozóállomány rémével.

Meg hogy az erdő nem közterület.

wikipédia: A közterület jogi (elsősorban közigazgatási jogi) fogalom. Minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterületet jelent, amelyet – rendeltetésének megfelelően – bárki használhat (tehát közhasználatú) és amely ekként van bejegyezve az ingatlan-nyilvántartásba.

Szóval ez erősen kötözködés, mert persze lehet magántulajdonú is az erdő, de itthon többnyire (60%) állami tulajdonban van. És akkor lásd mint fenn. Oké, a kirándulók valóban nem járulnak hozzá a fenntartásához, cserébe a vadászok igen. Mint ahogy az utak karbantartásáért főleg az autósok fizetnek. Akkor ezt azt jelenti, hogy vegzáljuk a gyalogosokat?

Hosszan felépített anyázásuk pusztába kiáltott szó, mert nem fogok beengedni a blogomra – amiben sok munkám van, és mellesleg fizetek a domainért és a tárhelyért – személyeskedő, engem és a hasonvéleményűeket ostobázó, alázó tartalmakat. Attól, hogy van kommentelési opció, én még moderálok. És meg is szüntethetem ezt a lehetőséget. Lehet megállapítani, hogy nem bírom a kritikát, de a lehülyézés nem kritika. Az ultimate érv, hogy nem értek hozzá, és mint ilyen, minek írok róla egyáltalán; lásd mint fenn, ez az én házam. Aki visszaélt a vendégjoggal, és az előszobámba brunyált, kivágtam. Aki valódi érvekkel jött, és indulatos hangvételem dacára normális vitát kezdeményezett, beengedtem.

Sokan kikérték maguknak a hangnemet, igen, valóban ordibálós lett, évek frusztrációja, keserű tapasztalata jött ki a posztban. Ha nem tetszik, ne gyere ide, ne olvasd. Én létrehoztam egy játszóteret magamnak, azt csinálok benne, amihez kedvem van. Nem más oldalakra, fórumokba járok őrjöngeni, hanem a saját homokozómat öntöm tele.

Szomorú egyébként, mekkora indulatokat kavart a poszt pro és kontra. Robbanógóc a téma, mint oly sok egyéb. A vadászrühellő oldal dühét persze értem, de valahol az ellentábort is. A nagy többség elítéli őket (és nem csak a hobbivadászokat, hanem a gazdálkodási célú vadászatot is en bloc, bár az is igaz, hogy nemritkán átfedések vannak), a média pedig nem csak a kutyatámadásokat, de a vadászfegyveres atrocitásokat is erősen kiszínezi. Simán el tudom képzelni, hogy nem az agresszív, pökhendi vadászok vannak többségben, viszont ők látszanak jobban. Kutyáséknál is a neveletlen, viselkedésproblémás dögét szabadon zúzni engedő hülye gazdákról szól a híradás, nem az iskolába járó, felelős sokakról. Ugyanakkor szerintem nem nekünk kell tenni azért, hogy ne legyen ennyire rossz a vadászat megítélése. Nem nekünk kellene vadászatra járnunk, hogy úgymond belekóstoljunk, hisz zsigerileg iszonyodunk az egésztől. Nem nekünk kellene szakkönyvekbe temetkeznünk vadgazdálkodasról, erdészetről*, ezzel az erővel semmiről nem lehet véleményünk, amibe nem ássuk bele magunkat bányamélyen. Akik viszont igen: bizony övék a véleményformálás terhe.

Úgy van ez valahol, mint a Bayerische Motorwerke autóival. Remek kocsik, német precizitás, szép, jó, hasznos, erős. Aztán a felébe beleülnek olyan surmók, akik telibeszarják a közlekedési szabályokat, bunkóznak, leszorítanak, mert úgy érzik, az a tisztes összeg, amit leperkáltak a járgányért, feljogosítja őket erre. A másik fele és a többi autós pedig szívja a fogát, anyázik és rühelli őket. És nem az a megoldás, hogy akkor ők is vesznek egy X6-ost.

A fegyver óriási felelősség. Önuralmat, körültekintést, bölcsességet követel. Számomra nem kicsit félelmetes, ha valaki, aki tartására jogosult, egy blogposztban megfogalmazott, szemmel láthatóan erős felindulásból írt véleményt ennyire nem tud a helyén kezelni. Hogy nem tud legyinteni, hogy hülye frusztrált tyúk mit firkálgat, kit érdekel, hanem veszi a fáradtságot és regisztrál, erőből érvel, kioktat, meg akar büntetni.

És ha a vita nem a virtuális térben folyna?…

*amúgy én megtettem, és mégis azt kaptam meg, hogy gőzöm nincs a témáról. Két év természetvédelmi mérnöki képzés gyakorló vadgazdák, erdészek, természetvédelmi őrök között, egyetemi tanárok által smafu. Rendszeres erdőjárás lóháton, gyalog, biciklivel dettó. Lovasok, kutyások, kirándulók beszámolói: mind kitaláció, túlzás. Külföldieket (is) vadásztató hajtóké szintén.

This entry was posted in offtopic, séta, túra, vadászat. Bookmark the permalink.

6 Responses to Elvadult a helyzet

  1. Tamási Zorka says:

    Kedves Ági!
    Én 100%-ig neked adok igazat! Semmilyen jogszabály mögé bújva nem tudja nekem megmagyarázni az a hobbivadász, hogy miért lőtte le a kutyát.Nincs hozzá joga, ő azért van ott, hogy vadat lőjön! Bezzeg ha egy vadászkutyát lőnek le, akkor pampognának, hogy mekkora érték stb….egy házi kedvenc is ugyan olyan érték! És az ember hol engedje el a kutyáját kicsit kikapcsolódni, ha nem az erdőben? Én is viszem a kutyámat erdőt járni, a futtatón közel nem olyan boldog! Hívó szóra be is jön, ha találkozunk valakivel és esetleg fél tőle behívom és kész, nincs joga bántani!!!!
    Simán elvenném az engedélyét!

    • Ági Ági says:

      Egészen addig így is van, amíg a kutya tényleg, minden körülmények közül behívható. Sajnos nagyon sok kutyás úgy engedi el az ebét, hogy esélye nincs begyűjteni, ha bármi action van (és ezt gyakran még viccesnek is találják). Azt sincs joga persze lelőni senkifiának, vagy tarthatnának e célra altatólövedékes pisztolyt.
      Tudom, bilibe lóg a kezem…

  2. Balázs says:

    Tényleg, én nem szeretnék erősen felindult lenni, vagy lehülyézni Téged mint a saját blogod íróját. Zorka postja azonban baromira rossz. Igen is vannak jogszabályok, amelyek a kutyatartásra vonatkoznak. Mindegy hogy ahogyan fogalmaz, házi kedvenc vagy pedigrés vadász eb. Ezek mögé nem elbújni kell, hanem betartani azokat. Én csak azt gondolom, hogy egy szabály nem ismerete nem jogosít fel arra, hogy azokról fogalmazzon meg ítéletet akiket nem ismer. A hobbivadász és a hivatásos vadász között ugyanis nem az a különbség hogy az egyik kedvtelésből öl. Ez ugyanakkora marhaság, mintha a hivatásos sofőr és a hobbivezető között ilyen módon tennénk különbséget.

    • Ági Ági says:

      Ez nekem némileg zavaros. Zorka is amellett érvel szerintem, hogy csak nevelt kutyával megyünk erdőbe. És nem ő akart szabály mögé bújni, hanem a kutyát eltüntető vadász.
      Mi akkor a hobbivadász definíciója szerinted?

  3. SzabóPaja says:

    Ági, menj fel a facebookra, és nézd meg a felelőső kutyasétáltatást az erdőkben csoport által dokumentált eseteket. Kutyák által szanaszét cincált őzek, szarvasok tetemeit láthatod. Magam is kutyás vagyok, de amíg a két kutyám nem volt 100%-ig visszahívható, addig nem engedtem el őket az erdőben, a harmadikat ezért nem is viszem ki. Neki ott a kert, az erdőben veszélyben van, mert lüke a lelkem. Nem véletlenül kérjük a kutyásokat arra, amire. A másik: köztünk, vadászok között sajnos valóban van egy gyökér újgazdag réteg, és tény, hogy a Pilisi Parkerdő tagságában ezek túltengenek, illetve a PP egész szervezete mérhetetlenül arrogáns, és tahó. Magam is otthagytam őket a vérbe, jó okkal. Azonban a teljes vadásztársadalmat velük azonosítani legalább annyira butaság, mint minden kutyást azokkal egy platformra helyezni, akik a játszótérre hordják a kutyájukat szaratni. Képzeld, mi vadászok ha kell etetjük az állatokat, árvíz idején mentettük őket, mikor március 15-én leesett 40 centi hó, akkor mi vágtunk utakat a kismalacoknak az etetőkig. Most ha abba belegondolok, hogy mi kaját vittem ki nekik, szénát, nyalósot, szemes kukoricát, és ehhez képest mennyit hoztam terítékre, hát nyugodtan mondhatom, hogy velem jól jártak. És vadászember nem lő hasas állatot, kismalacos kocát, stb. Én megértem az indulatod, de kérlek ne általánosíts.
    Köszönöm, hogy meghallgattál, és minden jót kívánok Neked!

    • Ági Ági says:

      Szia. Köszönöm, hogy egy kulturált vadász-nézőponttal is találkozhatok. Nézd meg egy fentebbi kommentem, én sem állítom, hogy neveletlen ebet el kéne engedni bárhol is. (A szétszedett állatok halálát is kutyák okozták vajon? Elvadult kutyák nem működnek úgy együtt a vadászatban, mint a farkasok. És ha kutyák is voltak, páriakutyák vagy sétálni kivitt Fifik?… off vége)
      Olvastam a belinkelt cikket, nem hiszem, hogy annyira örülne a Katasztrófavédelem vagy a Tűzoltóság, ha megjelenne egy rakat képzetlen civil egy életveszélyes területen, mondván: segíteni gyüttünk. Munkavédelmi oktatást, sisakot, láncfűrészt nyomnának legott a kezükbe? Nem hiszem, hogy csak az a “jó” természetvédő, aki úgy csinálja, ahogy a cikkíró jónak tartja, a többi csak “ál” meg “fotel”. A 40 kilós barátosném nem sokat érne pl. homokzsák-pakolásnál, ámde tanárként igencsak hasznos munkát tud végezni, mivel a természet szeretetét, tiszteletét, ökológiai összefüggéseket tanít az osztályának. Az én feladatom kutyakiképzőként pedig az, hogy kutyaértésre, ösztönkezelésre, felelős kutyatartásra ébresszem a gazdákat. Nekünk ez az a munka, amiben helyt tudunk állni. Másnak más.
      Nem azonosítok minden vadászt a felrajzolt képpel, ez a poszt is pont erről szólt. Viszont sarkítok, igen. Tudatosan. Mindig elmondom: aki úgy érzi, ő nem ilyen, ne foglalkozzon vele. Ha a bunkó kutyásokról írok posztot, akkor a “homokozóba szaratja a kutyáját” mondatot nem fogják a tanítványaim magukra venni, cserébe valszleg ugyanúgy felidegesíti őket, aki igen, mint engem.
      De ha nem írja meg senki és nem indul időnként egy felháborodás-hullám, akkor továbbra is oda szaratják. Érted-e a párhuzamot? Remélem, el fog jönni az ideje a vadászok kedvezőbb megítélésének, mert ugyanúgy kivetik majd maguk közül a szakmájukat lejárató suttyókat, mint ahogy a modern kutyások a potyadékot otthagyókat.