Letöltendőt

Megint ott tartok, hogy el akarok bújni, menekülni, homokba dugni a fejem, nem bírom én ezt. Évekkel ezelőtt töröltem az akkori facebook-profilomat, csak hogy ne jussanak el hozzám az ilyen hírek. De megtalálnak. Tombol a frusztráció, foszlik az alantas ösztönöket visszatartó béklyó, kopik a civilizációs máz. Egyre elfogadottabb az őrület, a kegyetlenség, egyre kevesebbet ér az élet. Siítáé, feketéé, nőé, sérülté, gyereké.

Állaté pláne.

Az eszetlen erdőirtások pedig említésre se méltók.

Visszatartó erő meg nincs. Halomra pusztulnak a mocsai mészáros lovai? Sebaj, a megmentett, feltáplált, kikezelt túlélőket szolgáltassák vissza a lómentők jogos tulajdonosuknak. Vigyorogva beismerte, sőt meg is indokolta tettét a kutyáját az ablakon kivágó idegbajnoknő? Zárjuk le a nyomozást, mert bűncselekmény nem történt. Tele a menhelyek, újabban az állatorvosi rendelők is szinte naponta találnak ajtajuk előtt doboznyi süldő kutyát, macskát, gyakran már holtat? Hagyjuk csak tovább tevékenykedni a szaporítókat, kell nekik az a kis mellékes, meg különben is, hülyeség az ivartalanítás.

Nem merek már nem röptében lapozni, de így is belefutok. És most eltört a mécses, kiakadtam, olyannyira aljas, kegyetlen eset jött velem szembe, hogy szétbőgtem az agyam. Ez ember? Mint te, én, a szomszéd bácsi? Mi jót tesz a világnak, hogy ilyen él köztünk? Alkot valami hasznosat, hozzátesz valamit a jövőhöz, vagy csak fogyaszt és ürít? Szennyez vizet, levegőt, igazságérzetet? Kínozza a nála gyengébbet és röhög rajta? Fel se fogja, mit tesz, néz rád üveges szemekkel és pofánköp, ha magyaráznád? És szavazati joga van. Meg ezer egyéb joga. Annak nincs joga, aki az áldozatává válik.

Fojtogat a düh, a tehetetlenség, és ugyanolyan állatot (ez miért pejoratív már?! Az állat soha nem tesz ilyet, amit az ember százezrei, naponta milliószor!) hozna ki belőlem, mint amilyen ölhetnékem tárgya. És nem, nem tudok mást tenni, mint írni róla, innen a fotelból, meg fogom kapni persze. Nem vagyok jobb a vérző szívűeknél se, akik rögvest elárasztják capslockos, ötvenezer felkiáltójeles felháborodásukkal az ilyen cikkek kommentszekcióját, részletesen, kéjes-hosszan ecsetelve, mit tennének az ilyen mocsokszemétbarmokkal.

Tavaly erősen fontolgattam, hogy jelentkezem az Állatvédőrség soraiba, aztán leültem megbeszélni magammal, mit is tennék, ha mindezt élesben látnám. Higgadt tudnék maradni? Én, aki hisztérikusan elfúló hangon üvöltök, ha bárki csak csúnyát szól Dorisra. Volna esélyem az ötvenegynéhány kilómmal, ha a felhergelődött “gazda” taknyomon óhajtana tenyerelni? Még tökön se tudnám rúgni, amilyen béna vagyok. És meddig maradnék ép annyi közönyt, kegyetlenséget, agressziót, ostobaságot látva…?

Rengeteg kilátástalan, sziszifuszi harcot vívnak a civilek, rengeteg területen, az állatvédelem is nagyjából az ő nyakukba van lőcsölve. Az állam cinikus a végletekig, hoz ugyan állatvédelmi törvényt, mert muszáj ilyennek lennie a XXI. század Európájában, de a betartatásával fikarcnyit sem törődik. Támogatást, jogi segítséget nem ad. E törvény ellen bárki véthet, nincs szankcionálva. Éheztetheted, elhanyagolhatod, kínozhatod, kocsi után kötheted a kutyád, azt csinálsz vele, amit akarsz.

De próbálnál csak meg póráz nélkül sétálni vele a Ferencvárosban! Boltba, strandra, Intercityn menni vele! Nem bejelenteni külön űrlapon az Önkormányzatnál! Ergo csak azt büntetik, aki foglalkozik vele, odafigyel rá, aki értékként, társként kezeli.

És hogy mi ennek az egész eszmefuttatásnak a konklúziója? Merthogy ugye minden rendes fotelforradalmárnak rengeteg szuper ötlete van, hogy lehetne megváltani a világot, és nagyon szeretik megmondani a tutit. Nos, íme:

• Kötelező ivartalanítás, kivéve tenyésztésre szánt kutyák. Ezt viszont kőkeményen leigazoltatni, csakis papíros, szűrt, kiváló vérvonalú állatok mehetnek át a rostán. Persze előfeltétel, hogy a kiállítások, tenyészszemlék ne legyenek megbundázva, de ezzel már túl messzire mennék Utópia felé.

Szóval nincs olyan, hogy de hát olyan aranyos a Buksi, szeretnék tőle egy kölyköt, vagy milyen kegyetlenség megcsonkítani ivartalanítással egy állatot, meg hasonló blőd dumák. Kötelező és kész.

• Szaporítók felkutatása, lenyomozása, tettenérése, kedvük végleges elvétele üzelmeik folytatásától. Csillagászati összegű bírságokkal például. Ki számít szaporítónak? Aki fajtatisztaként ígér kölyköt, de se származási lapot, se oltási könyvvel igazolt oltási sort, se chipet nem ad a kutyához, a kölyök 8 hetesnél fiatalabb, szülei a fajtára jellemző betegségekre szűréssel nem rendelkeznek, netán azt se tudni, kik a szülők. Dióhéjban. Vannak persze egyéb gyanús jelek.

• Ha ez megvan, máris lecsökken egy-két generáción belül a menhelyekre suvasztott állomány, ennek eredményeképp a menhelyek fellélegezhetnek kicsit, nem kell azon stresszelniük, hogy már megint 150%-osan tele vannak, jajj-adj-uramisten örökbefogadókat, minél többet, szabaduljunk már pár szerencsétlentől, legyen hely az újonnan érkezőknek. Ergo válogathatnak, kinek is adnak kutyát. De nem ám az ő emberismeretük avagy jóhiszeműségük nyakába varrni a döntés súlyát, hanem szilárd jogi hátteret biztosítani egy örökbefogadásnak. Vagyis csak olyan kötelezvénnyel vihetne el kutyát a gazdijelölt, melyben büntetőjogi felelősséggel vállalja az állattal járó további költségeket, úgy mint oltás és orvosi ellátás, ápolás, minőségi eledellel etetés, gondozás, felelősségteljes tartás.

És ha mindezek felett a menhely nem ingyen adná ki, rögtön megnőne a kutyaélet súlya, nem lenne olyan könnyű ebhez jutni. Nem lenne alap, hogy bárkinek lehet kutyája, olyannak is akár, akire amúgy egy kaktuszt sem lehetne rábízni. Talán többet gondolkodna rajta az egyszeri polgár, biztosan kell-e neki ilyen áron kutya, csak azért, mert a faluban mindenkinek van, vagy mert annyit nyúz már érte a gyerek.

• És végül: betartatni az Állatvédelmi törvényt. Könyörtelenül szankcionálva az ellene vétőt. Jelentős pénzbírsággal, állattartástól eltiltással, letöltendő szabadságvesztéssel. Mert amíg ez nem történik meg, az állatvédő szervezetek teljesen hiába gürizik szét magukat és vizelnek véreset azért, hogy önkéntesen, ingyenesen, szabad idejüket és magánéletüket feláldozva próbáljanak valamit tenni a helyzet ellen.

A tarthatatlan helyzet ellen.