Az egy dolog, hogy egy csomóan tartanak kutyát, akiknek nem kéne, lásd még: “mert kutya, az kell, elfér. Majd adunk neki enni valamit oszt jóvan.” (K. Szilvi gyűjtése), de most az ellenkező végletről szólanék, miszerint a kutya teljes értékű családtag, “olyan értelmes, épp hogy csak meg nem szólal”.
Ez a te szerencséd, szívem. Hogy nem szólal meg.
Személyként kezeled, ez nem baj, sőt, örvendetes, hogy számolsz a létezésével, igényeivel, tök jó irány ez, azt se vitatom, hogy világértelmes lény a négylábú családtagod, de… biztos vagy benne, attól lesz boldog, ha emberként bánsz vele és nem kutyaként?
Most nem is azon aspektusokra utalok, amire már vagy ezerszer, hanem például hogy tutira felhőtlen-e a mosolya, ha például
- az általad imádott nyári fesztiválok mintájára kutyafesztiválra viszed, ezer ember, kutya, szag, zaj, nyüzsgés kellős közepébe.
- ugyanez a helyzet a valahai szuper ötlettel, nevezetesen a kutyás mozival, súlyosbítva az előbbieket szűkös térrel, sötétséggel.
- mivel számodra az ölelés egy barátságos gesztus, azt hiszed, hogy neki is az.
- idegen kutyával ismerkedve atyaian, felülről simogatsz, bónuszként netán még kapkodod is a kezed.
- azt hiszed puszit ad – milyen éééédes! -, holott csak a száját nyalogatja, mert már tök ideg tőled. (Ugyanezen félreértelmezési vonalon: talán nem a melegtől liheg – januárban -, hanem a frusztrációtól.)
- hagyod, hogy mindenki megsimogassa, mert te közösségi lény vagy, ergo a kutyád is az, és majd ezzel neveled az embereket, hogy a kutyák nem is veszélyesek, és jöjjék el a világbéke. Hogy a kutyád amúgy utálja, ha idegenek bizergálják… nem vagy tudatában.
Ezek még egészen pozitív felhangú antropomorfizálások, vagyis a kedvesnek és szimpatikusnak vélt emberi tulajdonságok kutyára aggatása, de van más megközelítés is, figyelj csak, ismerős?
“Nem igaz már, hogy ez a kutya mindenkinek behódol, puncsol, olyan beszari, tiszta ciki! Azonnal hanyatt fekszik, nyalja mindenkinek a száját, rázza a seggét, maga a négylábú alázat. Egyszer állj már ki magadért, öcsém! Ne legyél a park lábtörlője!”
Kinek ciki? Neki biztosan nem. Netán neked? Úgy érzed, téged néznek gyávának, nyámnyilának? Ez kábé ugyanolyan hülyeség, mint amikor a saját kasztrációdat fantáziálod egy felelősségteljes ivartalanításba.
Gondolkodj inkább, mennyire bölcs is a kutyád. Éppen elkerüli az agressziót, míg te a nyusziságán sápítozol. Azt jelzi, hogy velem nem kell acsarogni, gyere játsszunk inkább, nem vagyok rád veszélyes.
Mi történne, ha megfelelne a hülye emberi normáidnak*, és az ajtót berúgva érkezne a kocsmába, füstölve a tesztoszterontól? Vihetnéd állatorvoshoz összevarratni, és/vagy fizethetnéd a másik kutya sebeinek ellátását, tehetnél rendőrségi feljelentést, ha te húztad a rövidebbet, vagy épp ellened tennének, járhatnál bírósági tárgyalásra, rohangálhatnál veszettség elleni oltásra. Komolyan ezt akarod? Ja nem, csak egy kicsit verekedjen, hogy megmutassa?… pfffft.
*amiket amúgy nem jókedvünk alakított ilyen harciasra, hanem a szűkös erőforrások, nőből, földből, vízből, olajból, aranyból. Meg a társadalom-generálta kisebbségi komplexusaink. Ezeket nyomnád rá csóri kutyádra?!
Ha ő ilyen bekúszósan-fetrengősen szeret játszani, így érzi magát biztonságban, hát hagyd neki. A játék rengeteget segít a szocializációban, és baromian nem a hierarchiáról szól. (= oly kedvelt dominánsozás. Nincs sorrend egy ad-hoc kutyafuttatói csoportban, versengés van, stresszhelyzetek vannak, de ugyan minek kellene hosszú távra beállítani, hogy Cézár az alfa és Fifi az omega, ha kábé öt perc után mindenki hazamegy?) Hidd el, egy jól szocializált kutya sokkal jobban tudja nálad, mik a kutya-játékszabályok, náluk a játék nem a nyerésről szól, mint az emberi játszmákban.
Más kérdés, hogy jól szocializált kutyából ugyanolyan kevés van, mint felelős kutyatartóból.
