Igen, igen, ezt is kipróbáltuk, és tudom, úgy viselkedek a kutyáimmal, mint az elsőgyerekes anyuka, aki babaúszástól a babaangolon és a babagolfon át a babasakkig az égvilágon mindenhova beíratja kicsi kincsét, hiszen az mindenben, MINDENBEN olyan tehetséges, mint a Nap. (amúgy miben tehetséges a Nap…?) Erre a szemináriumra Ardit vittem, mert kettejük közül ő használja tudatosabban az orrát, Dorkáé eléggé bot, vagy csak nincs türelme az ilyen aprólékos macerázáshoz.
Nem könnyű összefoglalni ezt a két napot, baromi tömény volt. Kaptunk soksok elméletet arról, hogy miből tevődik össze szag, hogyan érzékeli ezt a kutya, mennyi ideig reális érzékelnie, hogyan befolyásolják megmaradását a domborzat/ időjárás/ talajminőség */ fény-árnyék és még egy csomó minden, milyen jeleket érdemes és milyeneket nem szabad adni a kutya felé, milyen előképzettség kell vagy nem kell ehhez, miben különbözik a hagyományos nyomkövetéstől és a mentőkutyázástól, végül pedig néztünk videókat és kielemeztük őket. És akkor a gyakorlatba még bele sem kezdtünk!
*Bodenverletzung – ezt a szót egy életre megjegyeztem, német lány tartotta a szemináriumot
Ardi repteti Marleen-t…
A gyakorlat. Kimentünk egy erdős részre, ahol viszonylag keskeny ösvények, csapások voltak, ilyenen érdemes kezdő kutyával elindulni – puha talaj, kevés elkóricálási lehetőség. És az elején persze a gazdi a felkutatandó célszemély, hiszen ha idegent lát elbújni, maximum vállat von és megy inkább vadmalacot keresni. Engem azért szerencsére meg akart találni, és nagyon is az orrát használta ehhez, olyannyira, hogy amikor már csak két méterre volt tőlem, még akkor se nézett fel. Amikor rám lelt végre, volt hatalmas örömködés visongással, töpörtyűvel, sültpipivel. Ha esetleg nem szeretne eléggé önmagamért.
… de Echo repteti csak igazán!
Második nap kemény talajra, betonozott területekre mentünk, a kiscsirkének ez még sok volt, a képzett mentőkutyák azonban remekül teljesítettek. Persze nem repülőtér nagyságú szabad térrel kezdünk, Budafok szűk utcácskáiban kavarogtunk, de még így is akadtak nehézségek szélnek, lejtőnek, szaggyűjtő bokorcsoportnak, gyanakvó helyi házőrzőknek köszönhetően. Nem tudom, nap végére a két- vagy a négylábúak fáradtak el jobban…
Amikor gazdával már stabilan működik, lehet bevonni a családtagokat, majd fokozatosan idegent is. Aztán fokozatosan nehezülhet a feladat; jöhet lejtősebb terület, keményebb talajszakaszok, elágazások. Ezernyi a hibalehetőség, egy véletlen pórázrántás leszedheti a kutyát a nyomról, elágazásban töprenkedéskor egy rossz irányba tett lépés félrevezetheti, akaratlan jeleket adhat a pórázt kezelő vezető ha tudja, merre kellene továbbmenni… elfújhatja a szél a szagot és feltorlaszolhatja egy fal vagy bozótos tövében, vagy felmelegítheti a talajt a Nap és a felszálló légáramlat ott sokkal magasabbra viszi az összetevőket, mint az árnyékos részeken.
Klassz elfoglaltság ez is, mint a többi kutyás időtöltés. Meglepő módon (ebben is) sok-sok gyakorlást követel, ha eredményt akarunk, ráadásul minimum két embert igényel. Meg könnyű, hosszú pórázt és egy kényelmes hámot.
A póráz már megvan.
2 Responses to Mantrailing