Jól indul, nekünk egy fél nappal korábban, jól is folytatódik, mert bár elsiratom az öreg csotrogányt, az újat imádom, nagyon ideje volt már.
Hosszú interjú a vakvezetőkről a Rock Rádióban, esti tévéfelvétel Nikitával, remekelt a csaj, büszke, büszke. Hajnali kutyafotózás a Semmi Extrában.
Vakvezető OKJ tanfolyam, vizsgával, szuperül sikerült, de mivel megírtam egy-két igazságtalannak érzett dolgot, szereztem néhány esküdt ellenséget. Jó magyar szokás szerint persze nekem kellett bekussolnom, ennek a közegnek is megvannak a maga ezüsthátúi, akik nemhogy a kritikát, de immár a puszta létezésemet se bírják – nem is kell engem mindenkinek szeretni, nem vagyok egy könnyű eset. De van, aki explicite utálni akar.
Ismét lózás a repcevirágzás kellős közepén, barinős, vihogva vágtázós, kengyelvasról virágot szedős, későbbi izomlázat pálinkával oldós.
Vakvezető kutyák vizsgáztatása, míg egyik rajongóm meg nem fúrja a vizsgáztatási jogomat, úgy látszik, hírhedtségem egyre nő, holott tényleg nem teszek semmit érte.
Edzések és kutyák által kínzott porcikáimat manuálterapeutának álcázott inkvizítor rángatja helyre, pár kezelés után sokkal jobban vagyok és rémülten betartom inkább gyógytornára vonatkozó utasításait, csak nehogy még egyszer a keze közé kerüljek.
Első két általam képzett kutya gazdához kerül, Mokka gazdija gyakorlatlan kutyás ugyan, de hihetetlen akaraterővel felnő a feladathoz, pedig nincs könnyű dolga. Nikitáé viszont, ahogy kiteszem a lábam az országból, visszaadja a kutyát, holott ő is elismeri, hogy zseniális állat, aki még a legnehezebb szitukban is megállja a helyét. Nem foglalkozom a témával két hétig, mert épp esküvőn vagyok, és szégyentelenül jól érzem magam.
Itthon visszarázódás, új kutyák, ivartalanítási műtéteknél segédkezés (közben marha jókat trécselünk könyvekről a dokival, szintén King- és Pratchett-fan), Nikitának új gazdi kerítés, Mokkás gazdival gyakorlás, majd vizsga, saját ebekkel agility, ELTE tesztek, fürcsizések, többek között Krk-en. Furoshiki tekerős “cipő”, végre rászántam magam, vicces és szerethető darab. Új tetkó Csigától, régi felújítása Sketchfieldnél, egyre értékesebb a gereznám. Hol mopszokra vigyázok, hol macskára, hol a melóhelyen született labikölykökre, nehogy valami kimaradjon.
Belebonyolódok ismét az egyik kedvenc témámba, nevezetesen lakás vs. kerti kutyatartás, kapok hideget-meleget, megunom és leállítom a kommentelést. Aki akar, úgyis megtalál máshogy, de a trollokra valami hihetetlenül nem vagyok kíváncsi. Nikita is levizsgázik, az elvárásaimnak megfelelve gyönyörűen ráadásul. Tanfolyamot tartok vakvezetőzésből, elleneimnek újabb muníciót szolgáltatva a köpködésre, holott kényszerből oktatóskodom, nem jókedvemből.
Sheltiebabákat látogatunk, gusztustalanul aranyosak. Edzőtábor nekem, sajna idén semmi triatlon, legalábbis verseny nem, egyszerűen alig van időm edzeni, meg permanensen kialvatlan is vagyok. Imádom a munkám, de egy krónikusan alulfinanszírozott, ennélfogva emberhiánnyal küzdő szervezetnél nem csak kutyakiképzés a dolgom, hanem egy csomó adminisztráció, szervezés, utógondozás, kennelpucolás, kölyöknevelőkkel kapcsolattartás, médiaszereplések, rendezvényszervezés, céges autó takarítás és szervizeltetés, állatorvosi segédlet, tanfolyamok, látássérültek oktatása, vizsgára felkészítése, és még millió más dolog is, például a képzendő ebekkel is megyek az ELTÉre tesztelni, hadd legyen nekik minél nagyobb a mintavétel.
Kirándulás Zánkán és a kőtengerben kutyástul, mert cuki shelie-s barátnőm meghívott minket (amúgy grönit akart, aztán hipphopp sheltie-je lett, mert ezeknek a kis szőrös dögöknek egyszerűen lehetetlen ellenállni). Kutyafotózás naptárba, Ágifotózás Best magazinba, két növendék kutty, Léda és Grace képzése forró nyári melegben, tüzelő aszfalton, délelőtt 10-re már hőgutát kapunk, tehát reggel 6-kor kezdek, hogy haladni is tudjunk. Kialvatlanságom fokozódik, ha ez egyáltalán lehetséges. Szegedi halászléfesztivál, igencsak kedvenc kutyás hív minket, és miután megnyeri a főzőversenyt, hajlandó vagyok elveszíteni halászlé-szüzességem műve által, nagyon nem bánom meg, baszki vakon jobban főz, mint én látva.
Garázsba parkolás közben lenyúzom imádott kocsink fél elejét, sírok miatta nagyon, meg anyázom bénaságom, egyetlen mentségem a garázs mérete, ezt még Trabantra tervezték, ráadásul meredek lejtőn kell letolatni és úgy becentizni, mostanra már egész megszoktam, de például a kutyákat csak kint lehet betenni, mert még én is alig tudok lapjával bekúszni a sofőrülésre, öt kilót hízok és már nem megy.
Nővérkém esküvője, második menet, nem tanul a hibáiból a lüke tyúk, mondjuk ez azért nagyon más, mint az első, hosszú ideje teszteli a pasit, és az átment minden vizsgán.
Bekötött szemű meneteket nyomok immár Lédával és Grace-szel, mindkét kutya nagyon ügyesokos, ehhez képest Lédát ketten is visszaadják, mire megállapodhat végre. Komolyan mondom, nem értem az embereket, hét-nyolcszoros túljelentkezés van egy kutyára, valaki végre esélyt kap, aztán egy hét múlva azt mondja, ja, bocs, mégse kell? Mert dolgozni is kell azon, hogy jól működjenek együtt és igen, némi áldozatot is kell hozni, mert ez nem egy gép, hanem egy nagyon intelligens, érzékeny élőlény?! Na mindegy, végül nem bánom, hogy oda került, ahova, király helye van és imádják. Megérdemli.
Csehországig megyünk egy sheltie-kölyökért, Ardi tenyésztője kért meg az útra, a hülye kutyás meg persze rögtön beleugrik, hogy naná! kalandra fel! (Be is gyűjtöttük az első gyorshajtási bírságot, furcsállom, hogy itthon még nem, mert KK meg én is elég ólomlábúak vagyunk, ha gázpedálról van szó.)
Márton-napra utógondozási napot szervezek a látássérült kutyásainknak, újboros-libafalatkás állófogadással, közlekedési felmérőteszttel, kicsit beleőszülök a szervezésbe, de a visszajelzések jók, jutalmul szervezhetek még ilyet, dejónekem.
Idén fordult elő először, hogy letiltottam embereket Facebook-on, van akit azért, ne lássa a viselt dolgaim (olyan könnyen), mást azért, mert többszöri kérésem ellenére is lehetetlen időpontokban zaklatott. Hatalmasan megsértődtek mind, komolyan, beteg dolog ekkora segget keríteni egy netes felületnek, könyörgöm, nem virágzó barátságokról volt szó, csak távoli ismeretségekről, ki nem szarja le, látjuk-e egymást fészen vagy nem?!
Vadászok, favágók idén sem hagytak nyugtot az élővilágnak, egyre pofátlanabbak, egyre kivagyibbak, egyre kevesebb az eszköz ellenük. Kirándulunk azért, Pilisben, Bükkben, a kutyákon szigorúan láthatósági mellény. Elég vacak a kondijuk szegényeknek, az agilityt is hanyagoltuk idén, szinte minden hétvégén tanfolyamon voltam, na de majd jövőre! Nem mintha nem iratkoztam volna be egy új tanfolyamra, ezúttal mozgássérült-segítő kutyák képzését tanulom, ráadásul attól az embertől, akitől amúgy is a legtöbbet tanultam kutyázásról, etológiáról, kutyafélékről, Dorciról, akinél a habilt is végeztem. Naná, hogy Dorkával járok erre is, az agilityt már csak hobbi-ugrabugra szinten műveljük, semmi zónás akadály, öregszik a Nyanyatank, de az agya még penge.
Az év méltó lezárása pedig Bad Blumau, Hundertwasser-csodavilág, vizek mindenféle formában, feloldódás, lazulás kettesben. Átéltünk pár krízist, nem volt könnyű ez az év se, de azért buliztunk, együtt vagyunk, safe and sound. És a kutyák is.
