Tél
Posztot írok az eszetlen – mellesleg rég betiltott – sózásról, erre Dorci kap egy szett kutyacipőt (ismét nagyon köszi, Anna, e télen is hasznát vesszük), én meg persze galádul lefilmezem csetledezését.
Lelki anyámat rák viszi el, döbbenetesen váratlanul történik, el se hiszem igazán, míg meg nem látom az oltárra kitett fotóját a gyászmisén, mellette a dupla kazalnyi rózsát, gyászoljuk vagy kétszázan, végigzokogom a szertartást. Majd’ húsz éven keresztül segített, támogatott, épített újra romjaimból öntudatos, büszke lénnyé, sűrűn előfordul, hogy magamban az ő véleményét kérdem, látom biztató, csendes mosolyát. Nézek fel séta közben az erkélyére, kinn van-e… pedig rózsabokor őrzi álmát rég.
Kirándulunk mindenfelé, mert hóban igazán hardcore, langy tavasszal a gyengék is tudnak.
Sokféle diétát kipróbáltam eddig is, ezúttal a ketogén van soron, nagyon bejön! Imádom az ilyen típusú kajákat, fogyás ugyan nincs tőle (képtelen vagyok betartani az adagokat), csak súlytartás, van cserébe kiegyensúlyozott vércukorszint és nem fáj a fejem szinte soha. Egészen nyár elejéig tolom, mikor is egy ciszta által kiváltott hasi fájdalomra epegörcsöt ön-diagnosztizálok és ijedtemben abbahagyom a zsírfalást, de az induló triatlonos verseny szezon amúgy is véget vetett volna neki. Macerás lenne a bringára energiapótlás céljából müzliszelet helyett oldalszalonnát kötözni.
Állatkínzásért valódi büntetést követelve tüntetünk, persze falra hányt borsó.
Kutyakiállításra látogattunk a FeHOVán, lett volna hökkenet, ha az álló fülű, nyírt bundájú, töketlen sheltiecsávóval porondra lépünk, de csak a rokonokat néztük meg, és sunnyogtunk kifelé menet, mert a fegyverstandok előtt nyálukat csorgató, tökig terepszínbe öltözött (Hungexpo területén kell is az…) mázsás vadászok erősen mustrálgatták a kisrókát.
Tavasz
Szeles márciusi napon Timberre emlékeztem, 8 éve már, hogy elment az öreglány, lassan Dorka is matrónakorba lép (nem! nem! soha!!).
Március idusán kutyát mentünk, azóta is látom az ebet, pórázon vezeti oktondi gazdáját, egyre kevésbé viszket a tenyerem az esemény távolodtával.
Bringatúrás szezon kezdete, szokásos bemelegítő HHH-kör, héricsekkel.
Felmondok a Dogmopolite-nál, nagyon nem éri meg nekem ugyanannyi benzinpénzt elautózni az ügyfélig, mint amennyit az okításért kapok, plusz időráfordítás, ehhez képest még év vége felé is küldenek hozzám gazdikat az okos panziósok, most komolyan, ekkora etwas körbeküldeni, hogy ez a kiképző már nem dolgozik?!
Ardi is feltornászta magát A2-be, nagy könnyebbség ugyanabban a kategóriában indulni a két ebbel a versenyeken, Dorka pedig megszerezte első A2-es aranyérmét, igaz, nem hibátlan, de nagyon szép futam volt, nekem viszont megsínylette a térdem, szóval a nyári triatlonszezon alatt inkább csak csínján agilityzem.
Crescendóba csap az össznépi fakivágás, kedves vezetőink szarba sem vesznek fészkelési időt, élhető környezetet, levegőtisztaságot, hasonló lózungokat, nekik térkő kell és kész. Tarolva a Városliget, Orczy kert, Városmajor, fasorok városszerte, fenyegetve a Normafa, Népliget, Római, a kelenföldi Dobogó, Gellérthegy, nem egy közülük természetvédelmi terület.
FROG alapozó tanfolyam, fókusztréning nagyon hasznos dolog tud ám lenni.
Idén először Dorcit is lenyíratom nyárra, csini lett a lányzó.
Lovazunk a repcében, minden évben rácsodálkozom az illatra, a látványra, az érzésre, megunhatatlan, mínusz méhek.
Beváltottam a tavalyi szülinapi KRAZ-vezetéses ajimat, körbeért a vigyor a fejemen.
Nyár
Meglátogatnak Maki gazdái, igazi fidzsi ajándékot kapnak az ebeim, szerintem őrülten csinosak.
Megmásszuk a Schneeberget Ausztriában (kutya nélkül), nem épp dicsérőn emlegetik felmenőimet a többiek, amikor végighajszolom őket egy ca. 12 órás, 1500 m szintkülönbséges túrán, én meg szabadkozom, hogy hát hiszen félúton én megkérdeztem, akarnak-e továbbmenni. Akartak, csak azt felejtettük ki a számításból, hogy még majd le is kell jönni, meg hogy mind a négy évszakkal találkozni fogunk a hegyen.
Kutyás flashmob készülődik, készülődöm rá én is lelkesen, aztán jól beszívattak, mindegy, röhögtem egyet.
Dorci 8 éves lett, Ardi 3.
Kirándulunk nyáron is, lihegtető volt felhágni a Kopárosra 30 fokban.
Lóháton barangolunk, búzamezőn, Kerkában, Ardistul.
Meghülyülnek az angolok és Brexit. 
Távoli rokon felkér kutyakiképzősdire, tavasszal már jártam nála és pár hónapos kiskutyájánál, egyetlen tanácsomat se fogadta meg, aztán amikor ég a ház és kamaszodik az eb, rohanjak segíteni. Persze ingyen és bérmentve, jószolgálati szeretetből. Jön a finom kis zsarolás is: különben menhelyre adja. Bedühödök kissé és persze posztot írok.
Meglátogatjuk Dorci rokonait, öröm hasonlóképp gyönyörű és lökött grönikkel találkozni.
Ardi végre megtanul úszni, csupán három évi munka van benne, és jövőre valószínűleg elfelejti, de amíg tart, örülünk neki és lelkesen járjuk a tavakat, persze suttyomban, mert kutyát úsztatni továbbra is tilos szinte mindenhol.
Betiltják az Übert, hajrá Európa, hajrá XXI. század… helyett üdv a középkorban.
Fotózásra megyünk, illetve Dani jön velünk a délegyházi-tavakhoz, és lő pár fenomenálisat.
Elkezdem összerakni a canisludens.com angol verzióját, inkább angolul bérelhető kiképzésre, mint blogolásra kihegyezve, még under construction, lesz valamikor.
Találkozom Zorka gazdáival, régóta érleltük, összehoztuk végre. Kutyát sétáltatunk, diskurálunk, erdőt járunk, közben Viki mutogatja a magasleseket, szépen sorakoznak a turistaút mellett(!), a legszélső kb. 50 méterre az autóúttól. Ja, és Budapest területén belül vagyunk.
Bringatúrázunk a Rám-szakadék fölött, döglesztő táv, döglesztő emelkedőkkel, de csendes és csodaszép.
Osztálytali, drónozással, amíg még lehet drónozni sóhivatalba járás nélkül.
Ősz
Első féltávú (= fél-Ironman) triatlonom, 1,9 km úszás, 90 km bringa, 21 km futás, hááát… megcsináltam ugyan, de az időm se lett jó, meg nem is élveztem, erre még gyúrni kell.
Szembejön velem egy facebook-hirdetés, miszerint a Vakok Szövetsége kutyakiképzőt keres, gondolok egyet és megpályázom, de csak félig-meddig hiszek benne. Biztos több tucatnyian fognak jelentkezni, majd pont én kellek, mi? És igen. Az ex-főnökömet kissé letaglózza a felmondásom, azt kérdi, miért nem szóltam, hogy munkát keresek, jó vicc, mert nem kerestem, azért. Csak jött. Kicsit félek ugyan, hogy fogom bírni a hajnali keléseket, a 8 órás, rendszeres munkát – mindig is a hideg rázott az ilyenektől, nemhiába dolgoztam inkább váltott műszakban, vagy ad hoc munkaidőben, amitől meg mások fáznak – , de úgy tűnik, megbirkózom ezekkel a fujszi vonzatokkal, és úgy érzem magam, mint egy elágazóbb tetris-elem, ami végre a helyére kattant.
Kutyás cimbornőm szól, hogy ír step tanfolyam indul, nézzük már meg, milyen. Ő is kb. 8 éve hagyta abba, én is, mindkettőnknek hiányzik. Előkaparom a puhacipőt, leporolom a keményet, elbattyogunk, beállunk a kezdő csoportba, megszólalnak az ismerős zenék, a lábam emlékszik, még mindig tudja. Imádtam csinálni, imádnám folytatni, de fájó szívvel tudomásul kell vennem, hogy az időmbe ez már végképp nem fér bele. Azért nosztalgiázom egy sort, előkaparom a régi fellépős videókat, atyaég, milyen sonkáim voltak, és mégis hogy kapkodtam őket! Még raszta voltam, olyan rég volt.
Vadászok már megint úgy gondolják, kilőhetik bárki legjobb barátját, mert… csak. Ezúttal nálunk turistáskodó francia pár kutyáját flintázzák le, ismét égünk nemzetközi szinten, szégyellem, hogy egy nemzetbe tartozom ezekkel, újult erővel rühellem a vadászokat.
Kölykök születnek a vakvezetősulin, nyolc kis dagi, sárga hörcsögfazon, micsoda munkahely ez már, nem csak hogy lehet kutyázni, de egyenesen kötelező?! Elárulom: szuperságos.
Arra megyek haza a piacról egy szombat reggelen, hogy az előző este még álló fákat gőzerővel tarolják a Bocskai úton. Előzetes bejelentés, lakossági egyeztetés, tájékoztatás nuku, ráadásul mindez pont aznap történik, amikor a favédő civilek a Római part megmaradásáért tüntetnek. Cinikus, undorító, mocsadék eljárás, város- és országszerte ismétlődik, mire a polgár feleszmél, már ki is vágták a 40-50 éves, szélfogó, árnyékot vető, madárfészek-gazda zöld tüdőket. A Hivatal sajnálkozva tárja szét a kezét, hebeg valami hajánál fogva előrángatott zöldséget, közben meg röhög a markába és elteszi a térkőszagú júdáspénzt.
Szülinapomra sétarepülést kaptam, merthogy mindig is lépesmézként vonzott a repülés. Amikor kiestem a légiirányító-felvételin, azzal vigasztaltam magam, hogy pilóta még lehetek. Ősszel váltjuk be az ajit, teszünk pár kört Budapest, majd Visegrád felett egy kis négyszemélyes Cessnával, kapitányi álmaim közben szép csendben összeomlanak, mert ugyanaz az utazási rosszullét kerülget, ami autóban utasként elkap néha, és hiába kapom meg a kormányzási lehetőséget pár percre, nem csitul, sőt. Velem van a róka, pedig Ardit nem is hoztam.
Ünnepnapon ünneplés helyett uszodába megyek, enyém az egész medence, de még az uszi is. Kihasználom, hogy senki nem látja szolid fuldoklásom, megpróbálom a pillangót, ezt a mindig távolról csodált, cefetnehéz úszásnemet. Hatalmasan meglepődöm, amikor sikerül. Próbálgatom, technikázok, lelkesen lepkézek faltól-falig, másnap persze mozdulni se tudok az izomláztól, de leszarom, döcögősen bár, de: tudok pillangózni!
Behülyítek másokat is a halloween-i tökfaragásra, eleinte húzódoznak, aztán ráéreznek az ízére.
Az USA is meghülyül és Trump.
Karácsonyos filmet forgatunk a vakvezetősulin, van benne Télapó, meg angyalka, meg pár hetes sárga labikölykök mint ajándék, és van közéjük egy feketét csempésző krampusz is. Aki ki más lehetne, na ki…
Szorgalmasan jártunk az ELTÉre tesztelni egész évben, a leghosszabb tesztsorozat kétségtelenül az érintőképernyős, még mindig tart és jövőre is átnyúlik majd. Mindenféle objektumokra kell a kutyának ráböknie az orrával, az a jó, ha elsőre – megfelelő erősséggel – eltalálja. Dorka eleinte nem is értette a feladatot, mostanában már egész jól nyomja, bár ha izgatott lesz, a mancsával is besegít, sajna nem túl pontos, így általában 50% alatti a teljesítménye. Ardi profibb, érti is, pontos is, ezzel együtt 80% körül mozgott eddig, de november táján sikerült a lehetetlennek tűnő feladat: mindent elsőre eltalált.
Találkozunk végre élőben is Cinkával, ha már nyári mikulásként – és téliként is – annyi minden jóval elárasztotta az ebeimet. Már megint túllőtt a célon, übercuki a csaj, és még marha jót trécseltünk is. Jövőre folytatjuk.
Az ősz során összejön Dorcinak és Ardinak is az első hibátlan, aranyérmes A2 verseny, már csak fejenként kettő kell az A3-hoz… bár Dorka veteránba megy innen, nem hiszem, hogy egy 9 éves kutyát A3-ban kéne nyúzni 60 centis ugrásokkal, Ardival viszont kénytelen leszek összekapni magam.
Újra tél
Újabb diéta kipróbálása, ezúttal a dobozolós típus, precíz kalória-, fehérje-, szénhidráttartalom számolgatással. Macerás ugyan előre főzőcskézni két-három napra, pláne ilyen pontos adagokat, cserébe kezd leolvadni rólam az utolsó pár kiló felesleg. Előre a szálkásodás útján.
Mindenféle események a vakvezetőknél, Dorko buláj, rádiózás itt is, ott is, első bekötött szemű utam a forgalomban. És állítólag az év vége már lazázós, lecsengős náluk, jesszasz, mi lesz itt jövőre.
December eleje nálam még sűrű volt, megpróbáltam még idén lerendezni a restanciáimat (mindenféle orvosi szűrések, szépítkezések, takarítások, évvégi baráti talik), aztán 15-én leadtam a vakvezető kutyáimat és szabi januárig. Nem izgulom túl a karácsonyt se, ami kevés ajándékot venni kellett, elintéztem december elején, a többit megfőztem-sütöttem. Nem vagyok hajlandó idegbajt kapni szeretetünnepevan-címkével felpántlikázva, ti se tegyétek. Heverésszetek ti is a kanapén mindenféle finomság között.
Asszem a blogolásból is szabira megyek egy időre, mindenkinek nyugodt, egymásra figyelős – inkább, mint tökéletest, kirakatost – Ünnepet kívánok, és soksok jót az új évre!
