Plázacica

Dorci végre kiteljesedhet (ex)női mivoltában, jöhet velem shoppingolni az Allee-ba, juhúúú! Végigszaglászhatjuk együtt az illatszerüzlet legújabb parfümtrendjeit (auuu…), belenyalhatunk a borbolt legtanninosabb cabernet sauvignon-ába, vehetünk vitamintablettát és jutalomfalatot, felpróbálhatjuk az őszi ruhamodelleket, és mindezen fáradalmak után habos Oreo Latte-t szürcsölhetünk a kávézóban. Trendi csaj lett a kutyám!

Ugyan nem mindenhova jöhet be, “csak” a közösségi terekbe és a külön piktogrammal jelölt boltokba (meg amúgy Dorist csak a kajaudvar környéki lehullott morzsák érdeklik az egészből), de végre megvalósult valami, ami fontos lépés lehet a kutyás*-nemkutyás társadalom között: eggyel kevesebb hely, ahol a kutyás automatice persona non grata. Persze ezzel a hatalmas, megelőlegezett bizalommal nem kellene visszaélni, azért engednek be minket, mert feltételezik, hogy tudunk viselkedni. Mutassuk meg, hogy valóban.

*ez esetben macskás, nyulas, görényes, stb. gazdik dettó ideértendők.

A változást beharangozó sajtótájékoztató is erre épült: vénróka kutyások tartottak előadásokat a felelős és kulturált kutyatartásról, a kutyás-nemkutyás együttélésről, egymás tiszteletben tartásáról. Felmerült többek között a szoba(pláza)tisztaság kérdése, a kutyafób vásárlók, az elviselhető szőrszál/négyzetméter arány, a bökdösési/mancsolási/kunyerálási együtthatók, ugatási tűréshatár. Hogy a nevelési hiátust nem a helyszínen kell orvosolni, hanem jóval előtte. Hogy a mozgólépcsőn akkor is emeljük fel, ha böhömke, vagy menjünk lifttel/lépcsőn. Hogy ne egy pláza forgataga legyen az első színes-szagos-zajos helyszín, amivel kutyánk életében először találkozik, tartsuk be (mint mindig) a fokozatosságot.

És szó esett arról is, hogy az Allee hozzájárul: a környező segítőkutya-képző központok ebtanoncai gyakorolhatnak és vizsgázhatnak itt. Szép gesztus! (A már vizsgázott kutyák ugyebár bárhova bemehetnek, ahova gazdájuk, de a még plecsnitlen nebulók esetében ez macerás kicsit.)

Amiért pedig nekünk jó ez az egész, az a határtalan kényelem. Egysaroknyira lakunk az Allee-tól, és hányszor volt, hogy kutyaséta közben jutott eszembe valami fontos beszereznivaló, vagy nem volt otthon semmi kaja és be akartunk kapni valamit, de haza kellett vinni előbb a blökiket és utána mászhattunk le újra, vagy – ami gyakrabban megesett – hagytuk a fenébe az egészet.

A kutyabaráttá válásról szóló hírek kommentelői között persze rögtön megjelentek a savanyújóskák, akiknek semmi se lehet elég jó: “soha nem vinném a kutyámat shoppingolni”, “miért nem lehet otthon hagyni a kutyát”, “biztos le fogja pisilni a virágládákat”… most komolyan, mit lehet az ilyen hozzáállással kezdeni?! Ne vidd shoppingolni, otthon lehet hagyni, és induljunk már ki abból, hogy nem fogja lepisilni. Ez egy LEHETŐSÉG, végre, üdítő kivétel a kategorikus tiltások földjén. Szabad vele élni, de nem muszáj, vili?

És remélhetőleg a partnernek tekintés, megengedő bizalom hozományaként még jobban terjed majd a felelős kutyatartás, az egymásra odafigyelés, ciki lesz a neveletlen kutya és maga a kutyás társadalom fogja kivetni gazdáját.** Sokkal inkább hiszek a civil önszabályozásban, mint a felülről jövő törvénydörgedelmes megmondásban.

** Vagy legalábbis szól neki: Gizi néni, Fifike annyira nem cuki, amikor mindenkire felugrál az ételudvarban és kaját lop, miután hörögve megvédte a világot egy óriás plüss-miniontól, igaz, a játékboltban az összes hatéves sírógörcsöt kapott. Adjuk meg az esélyt a Gizi néniknek is.

De minden netes utánaolvasás, háziszabályzat-böngészés és trollvihar-tanulmány előtt tárgyaljuk meg a főilletékessel: Bundás, akarsz-e te egyáltalán plázacica lenni? Tudod, ott sok ember van, meg zajok, meg fények, nagyon intenzív szagok, esetleg a lábadra lépnek, pórázon leszel, viselkedned kell.