Fullra járatom mostanában a kisrókát, egyszerre készülünk K99 ügyességi szintekre meg Do as I do – vizsgára. És persze agilityedzések, mert az jó. Kitaláltam, hogy menő lenne jövőre kijutni a sheltie-s agility VB-re, szóval nem ártana belehúzni kicsit tudatosságban, koncentrációban, technikában. Szombati szereplésünk is ezt sugallta, jumpingon ugyan 3. lett Ardbegovics, de az agility futamot csúnyán elbaltáztam, mondván, áá, úgyse szippantja be a kúszó, ő nem a Doris! Hát, azért ha teljes testtel a kúszó felé mozgok, akkor de, hiába kalimpálok másfelé a kezeimmel. A jumping lehetett volna első (vagy második, mert bazi gyors volt a győztes kis papillon), ha drága shetlandim indításkor nem kerüli meg hatalmas lelkesedéssel rögtön az első akadályt. Azt a vigyort láttad volna a fején! Jajjdejó, agilityzünk, hurrá, megyünk, igen, vááá, ugrani?? frászt, körbe gyorsabb!
Tehát do as I do, naná hogy egész nyáron nem gyakoroltunk, háromszor ha elővettem a szőrmókot, jólvan, megy ez. Persze nem ment, mint múlt hétfőn kiderült, vizsgázni meg kellene belőle, az viszont itt van a nyakunkon egy hónap múlva. Úgyhogy múlt hét során párszor nyomattuk a feladatokat, hol jobban ment, hol kevésbé. A három alapfeladatunk a fekvés, a forgás és a bármire (kanapéra, kisasztalra, emelvényre) fellépés, a második három a palackkerülés, a mellső lábakkal dobozba állás és egy tárgy vödörbe rakása.
Ott van a rőtegér rögtön az elején:
Addig egész jó, amíg a forgás sorra nem kerül. Onnantól mindenre forog, mert az buli. Megcsinálja az eredetileg kért feladatot is, de előtte feltétlenül forogni kell egyet. Ráadásul olyan gyorsan teszi mindezt, hogy ahogy kimondom a “csináld” vezényszót, már nincs időm rásegíteni az eredeti paranccsal (teszem azt: fekszik), mert már pördül is. Bundásdervis.
A másik. Ardinak olyan helybenmaradása van, amilyet ki se néznél egy ilyen szobacicusból, például kinn a sulin a rohangáló, dolgozó kutyák között is stabilan fekszik. Ehhez képest a gyakorlásra szolgáló laborban előadta, hogy na neki aztán fogalma sincs, mit jelent a “marad”, mert ő cuki, és dolgozni akar, és túl izgatott, és különben is, ugatni sokkal érdekesebb mindennél. Nálam is feszegeti a határokat, de hatványozottan köcsög, ha valaki más dolgozna vele. És nem hiszi el senki, hogy úgy kell ráreccsenteni a parancsot, mintha legalábbis rottweiler lenne. Pedig…
Ma is voltunk gyakorolni, a programvezető már mindent kitalált, hogy a neveletlen, pofátlan, rommá kényeztetett kis skót genyót* munkára bírja, vért izzadt vele, nekem meg a vörös összes árnyalatában égett a pofám. Az lesz a világ nyolcadik csodája, ha sikerül levizsgáznunk.
*ez volna Ardbeg. Legalábbis ilyennek mutatja magát. Simán benyalnám, ha nem láttam volna a minap, milyen gyönyörű szabályos apportot mutatott be akadályon keresztül, apportfával ráadásul.
Azért valamennyit haladtunk, de például át kell váltanunk a hátralevő két hétben az állva figyelésre (amíg bemutatom a feladatot, állnia kell, mert az ülésbe rendszeresen belefekszik izgatottságában, és így nehéz a “fekszik”-re utaló mozdulatsort megismételtetni vele), gyúrnunk kell a helyben maradáson, és főleg az idegen demonstrátorral is működésen. Úgyhogy a közeljövőben jópár kutyás ismerősöm el fogom rángatni némi vidám, ugatós- idegbajos szeánszra a mi bájos kis shetlandinkkal, reszkessen minden magát érintettnek érző!
És mindeközben Doris? Dorka drágám megint lesérült, mostanában kezd jobban lenni (=jobbra is fordul), úgyhogy kímélőn van. Ma elkísért minket a tanszékre gyakorolni, nagyon szeretett volna dolgozni, meg a szünetben lincselni is persze, de nem hagyom még (egy gyors tanszéki kísérlet azért belefért, ha már ott voltunk mind…). Mindenki kérdezgette, vele mikor próbálom ki a csináld utánam!-ot, de nekem becsípődött, hogy mivel ő annyira régóta tanul hagyományos módszerekkel, nem tudna váltani valami teljesen újra. A klikkeres formálásnál se nagyon esik le neki, hogy valami újat várok tőle, inkább csak a régi sémákat ajánlgatja fel ész nélkül, egyre erőszakosabban. Na jó, persze ebben vastagon benne van az én alkalmatlanságom, meg a türelmetlenségem, nem feltétlenül az ő sara.
Szóval én így, mindenki más meg – aki csak kicsit is ismeri Dorcit – nyaggatott, hogy ne már, olyan okos belgám van, biztos tudná ezt is, és miért vagyok ilyen kishitű és bizalmatlan vele. Úgyhogy ma, amikor épp senki nem figyelt, kitaláltam gyorsan, mi legyen a három alapfeladat, le is teszteltem, tudja-e csak szóbeli utasításra, aztán nekiláttam egy villám-alapozásnak.
És ismét beégtem. Kishitű vagyok és bizalmatlan. Doris A Munkakutya. Aki figyel, folyamatosan. Semmi ugatás, félrerohangálás, szaglászás, nézelődés. Csak a feszült megfelelni-vágyás, ugrás minden parancsra. A Csodacsaj.
Vajon késő már inkább őt felkészíteni a vizsgára?…
