Vendégposzt Zsuzsitól
Az élet úgy hozta, hogy Vendel újra hozzánk került, aki a – öt évet apukámnál töltött – tíz éves fekete belga juhász kutyánk. Egy budai lakóparkban lakunk és érdekes volt megtapasztalni az emberek reakcióit egy ilyen nagy kutya láttán.
Volt, aki keserű mosollyal a szája szélén csak a fejét csóválta, nyilván azt próbálta a tudomásomra hozni, hogy nem vagyok normális. Volt olyan kistestű kutya tulajdonos, aki meglátva minket visszaszaladt a lépcsőházba és megvárta, míg elmúlik a “légi veszély”. Vele később sikerült beszélnem és bevallotta, hogy nem csak a kutyáját félti, hanem ő maga is fél a kutyáktól.* Megnyugtattam, hogy nem fogom közel engedni az enyémet sem hozzá, sem pedig a kutyájához.
* Ági hozzáfűzése: miaf…??? Akkor miért is tart kutyát? Ja, hogy terápiás célzattal? Ezek szerint nemigen vált be.
A lépcsőházunkban lakik egy fiatal pár, akiknek két francia buldogjuk van, egyiken sincs se nyakörv, se póráz, viszont teljesen szófogadatlanok. A lány mindig nevüket kiabálva próbál utánuk szaladni, persze nem túl sok sikerrel. Mielőtt Vendel idekerült, szóltam neki, hogy itt fog lakni egy nagytestű kutya és esetleg a lépcsőházban érdemes lenne a buldogokra nyakörvet tenni. A tekintetéből láttam, hogy hiába is próbálkoztam. Majd egy esti séta során hallom, ahogy a lány a kutyái nevét kiáltozza, mire én gyorsan kapun belül kerültem Vendellel és a kerítésnél bevártam a kutyái után nem sokkal megérkező lányt. Vendel leszegett fejjel stírölte a két izgága kan kutyát és még oda is röffentett nekik. Mondtam a lánynak, hogy erről a helyzetről beszéltem, mire ő kedvesen biztosított, az ő kutyái nem fogják bántani Vendelt. Ugyan én nem Vendelt féltettem, de jó.
Minap pedig egy két gyerekes család jött felénk és láttam, hogy az egyik kisfiú félve közeledik. Leültettem a kutyát és félre is húzódtunk, hogy aggodalomra ne legyen oka. A kutya szépségétől elámult apuka a következőképp bátorította félszeg csemetéjét: “Ne félj tőle kisfiam, ez a kutya okosabb mint te”. Gondolom nem lettünk a kisfiú kedvencei.
A lépcsőházakat tisztán tartó takarítónő volt az első, aki meg is akarta simogatni és hát persze, miért ne.
Most, hogy már a harmadik hét telik el, egyre többen látják, hogy a kutya jól nevelt, higgadt és egyre többen mondogatják félig maguknak, félig nekem, hogy DE GYÖNYÖRŰ! Én meg csak kedvesen mosolygok. Minden csoda három napig hétig tart…
