Mi imádjuk a kutyáinkat, oké? Nevezzenek minket nemnormálisnak érte, vádoljanak meg anyai ösztöneink helytelen kiélésével (he…?), pfujoljanak és fintorogjanak, akkor is így van.
De néha – sokszor – nem kicsit gázok vagyunk.
Tudod, gusztustalanul liberális vagyok, tőlem mindenki azt csinál, amit akar, amíg másnak nem árt vele. Na és itt a bibi, ez a vékony határmezsgye, hogy honnantól nem olyan jó másnak a te határtalan rajongásod.
A te szemedben cuki a kutyád sárosan, nyálasan, szőrhullatósan, akárhogy, de ne hidd, hogy más is ilyen elbűvölt, ha tündérmackód a nyakába ugrál, összepacsizza, ken rá sarat, nyálat, szőrt. Vagy csak simán odarohan bárkihez az utcán, beszagol a babakocsiba, fejest ugrik a szatyrokba, kunyerál. Te tudod, hogy nem bánt (tényleg nem?!), meg neked ő a világ legédesebb-legnyitottabb-legelbűvölőbb cuncimókusa, de biztos, hogy az a futó vagy kisgyerek is így gondolja, akinek kiló hússzal az arcába robban?
És ki vagy akadva, hogy mindenki ki van akadva a póráz nélkül rohangáló, neveletlen kutyáktól, hát hogy kéne már póráz a te csupaszív kanapéördögödre?
Figyelj, tagoltan mondom: nem mindenki szereti a kutyákat. És bármilyen meglepő, de nem attól kezdi majd megkedvelni őket, ha 30 kilóval a gyomrába ugrik egy csuromkosz kutya csupa szeretetből. És téged se fog túlzottan lájkolni, ha bocsánatkérés és sűrű szégyenkezés, esetleg a tisztítószámla kifizetésének felajánlása helyett elintézed egy legyintéssel: ilyen, hisz vizsla.
De még ha szereti is, akkor sem illik hagyni, sőt! elbűvölt mosollyal szemlélni, ahogy imádottad kéretlenül valaki ölébe mászik, összenyalogatja, beleeszik a kajájába, felképeli a lelkes farkcsóválásával. Vendégségben felugrik a kanapéra, lever mindent, megjelöli a szobafenyőt. Futtatóban, parkban gödröket gyárt, mert hülyére unja magát csórikám; a “séta” nagy része ugyanazon az utolsó porszemig ismert ötven négyzetméteren ácsorogva történik, semmi új inger, amúgy te is unatkozol, a mobilt nyomkodod vagy beszélgetsz, és boldog vagy, hogy a kutya otthon rosszalkodás helyett ártalmatlan ásogatással vezeti le kiéletlen energiáit. Hogy más a lábát, nyakát törheti benne, nem jut eszedbe.
És hogy megörülsz, ha sétáltatás közben más kutyákkal találkozol, végre valakivel játszhat! Hiába integet a másik gazdi, hogy hívd vissza, vígan hagyod odaügetni “az enyém barátságos!” felkiáltással, nem veszel tudomást a másikat a menekülőre fogásban megakadályozó pórázról sem, ha netán sárga szalag van rajta, azt rettentő cukinak véled.
via ColorFunDogs
Eszedbe nem jut a fegyelmezetten egy helyben fekvő kutya láttán, hogy ő esetleg dolgozik, de akkor sem zavartatod magad, ha sokkal látványosabban, mereven a gazdájára figyelve teszi ezt, most hadd játsszanak inkább szabadon ha már úgyis itt vagytok, jajj hát olyan édesek, nem? És ha még bója, szlalom, ugróakadály is ki van rakva, hú de klassz, hát Morzsika IMÁD ugrálni, ugye jöhetünk mi is?!
És ha nemet hallasz, kérést a kutyád elhívására, pórázra vételére, vagy akár csak egy rosszalló pillantást kapsz – vérig sértődsz, persze akkor is, ha a másik kutya némi hiábavaló morgás, vicsorgás után letépi Morzsika arcát. És kikéred magadnak, hogy a te kutyád neveletlen lenne.
Hát lehet, hogy nem ő az.
egy kis etikett a Kutyológiától (http://kutyologia.hu)
